Mi tévő legyek? Nagyon adok a szüleim véleményére, pedig már fiatal felnőtt vagyok (egyetemista)?

Most tanulsz igazából csak akkor tudsz leválni ha melette van munkád Diploma után munkahely saját albérlet külön kassza

A szüleidnek tisztelettel tartozol Szeretettel nem remélhetőleg az amúgy is meg van az nem követelhető senkinek!

Megfelelni miután külön költöztél önmagadnak tartozol

Ne legyen megfelelésí kényszered mert egy életre megnyomorít!

Fiatal felnőtt szülőjeként mondom, hogy a szülőnek ugyan olyan nehéz a leválás.

Tippem: meghallgatod a véleményüket, átgondolod, és ha nem értesz vele egyet, akkor elmondod, hogy figyelembe vetted, de másként döntöttél.

Amíg egyetemista voltam, addig nekem is ez volt. Hiába múltam el 18, még mindig hallgató = diák = gyerek voltam, mármint én is annak éreztem magam, meg a szüleim is úgy kezeltek.

Amint dolgozni kezdtem, önállósodtam, megoldódott. Azóta én is felnőttnek érzem magam, és a szüleim se "kotyognak" bele minden dolgomba.

Nekem könnyen ment, alapból nem szóltak bele semmibe, és nem mondtak véleményt. Igazából az már a ló túloldala volt, alig mondtak nekem bármit, szinte nem is beszélgettünk. Ennek a jó oldala a könnyű önállósodás, a rossz oldala pedig az az érzés volt, hogy nem érdeklem őket. Bár utólag visszahallottam, hogy volt amikor a döntéseim (pl a választott szakom) vagy a helyzetem (szakítás utáni szerelmi bánat) miatt aggódtak, de nekem sosem mondtak egy szót sem. Én azt hittem észre sem vették vagy leszarják.

De visszatekintve még mindig jobbnak érzem ezt, mint ha rámtelepedő, mindent megmondó, túlgondoskodó szüleim lettek volna, akik még a cipőfűzőmet is utánam ellenőrzik, hogy elég jól megkötöttem-e (már ha a két véglet közül kéne választani).

Én meg egyébként sem akartam semmi klasszikus "szülőkiakasztó" dolgot csinálni. Nem vonzott a tetkó, a dohányzás, túlárazott holmik, extrém külső, viselkedésbeli devianciák és hasonlók. A szórakozásom is normál keretek között maradt.

Néha csak úgy a rend kedvéért megemlítettem nekik valamit, hogy ez vagy az lesz, nem engedélyt vártam vagy véleményt, csak azért mondtam hogy mégis tudjanak róla, valamit tudjanak rólam. Mindig leokézták.

Figyelj, a szüleid azért mondják hogy hozz saját döntéseket, mert tudják hogy ez tenne jót neked, még ha olykor hibázol is, kell a felnövéshez és itt az ideje, különben sokkal nagyobb problémáid lesznek, ha még sokáig a szoknyájukba kapaszkodsz. Ha nehezükre is esik, próbálnak érzelmileg-gondolkodásilag "kilökni a fészekből", mert az eszükre hallgatnak. Embereld meg magad ahogy ők is, és fogadd el, élj vele. Legyél azon, hogy megtanulj az ő fejük helyett a sajátoddal gondolkodni. Nem olyan nagy tudomány egyébként.

Én is otthon lakom még (szintén egyetem), anyummal, tesómmal. 21 vagyok.

Nyilván hasonló életszituáció hiszen nekem még csak az a dolgom, hogy tanuljak és biztosítva vannak a feltételek.

Én nem függök ennyire tőle, mindig azt mondja, hogy felnőtt vavyok azt csinálok amit akarok.

Ugyanakkor, sok dologban kikérem a véleményét hiszen nyilván rendelkezik egy olyan élettapasztalattal amivel én nem.

Szerintem nem feltétlen rossz dolog a szülőre hallgatni, mindegy hány éves az ember, hiszen többet láttak, tapasztaltak. Tudni kell disztingválni.

Az sem mindegy, hogy a szülőd rádtelepszik vagy szimplán ott van ha kell, fordulhatsz hozzá. Nálunk utóbbi van. Nem köt bele a dolgaimba, ha úgy érzem, hogy mégis, akkor jelzem neki, hogy majd én eldöntöm.

Egyébként anyukám is szokta bizonyos dolgokban az én vélemenyem kikérni. Szóval az egyensúlyra törekszünk.

Hogy a tetkós példánál maradjunk, ez szerintem is olyan dolog amit meg kell fontolni. Nem olyan mint egy hajfestés, hogy bármikor visszacsinálod. Szóval ilyeneknél abszolút jogos, hogy ezekre figyelmeztetnek.

Balansz kell, ennyi.