Anyukám elveszi az összes pénzem, ez normális?

Azért ha igaz az egész sztori, akkor annyira mégsem meglepő...Van olyan élethelyzet, amikor a két kenyérkereső szülő szerepéből az egyik rátolja a gyerekre ezt a szerepet. És úgy gondolja, ha már ott laksz, a teljes fizetéseddel szállj be a háztartásba. Ha meg nem akarod a teljest odaadni, jön az érzelmi zsarolás a saját anyádtól. Sajnos ismerős a helyzet, viszont valamelyik hozzászóló már egész jó választ adott: nem kell egy teljes albérletet egyedül fenntartani, lakótársakkal is működhet a dolog. Na meg persze, a bérkifizetés idejéről mélyen hallgatni. Lefixálni az albérletet és utána közölni a kedves családdal, hogy mész.

Az ilyen túlzó ragaszkodást viszont sosem fogom megérteni. Az anya az otthontartással a régi szerepéből nem akar kiszállni, az újba nem mer belépni, ezért rátelepszik a gyerekre. Időhúzásnak elmegy, de mindkét fél megissza a levét.

Kérdező, mennyi az az összes pénzed?

Elkéri, ok. De miért adod oda neki amúgy?

Normális az, ami megfelel a normáknak. A normákat a többségi vélemény alakítja ki. Kettőtök életében senki más véleménye nem számít, csak a tiétek. Szóval az normális kettőtök között, amit mindketten elfogadtok. Viszont, amit az egyikőtök diktál és a másik ráhagyja, azt is mindketten elfogadjátok - még akkor is, ha nem normális...

A leírásod alapján elég egyértelműnek tűnik, hogy azért kéri el minden pénzed, hogy ne tudj tőle függetlenedni. Azt írod, nem akarta, hogy elköltözz, ráérsz még arra és jól keres, abból is megélnétek, de már eleve nem tetszett neki, hogy dolgozni kezdtél.

Most meg elveszi minden pénzed. Gondolom, amit kell azt ő kifizeti, de így ugyanott tartasz, mintha nem is dolgoznál: ki vagy neki szolgáltatva és ő dönt róla, hogy mire költhetsz, mire nem, mit csinálsz, mit nem. Nyilván ezt ő abba csomagolja be, hogy mennyire szeret téged és gondoskodik rólad, ami nyilván igaz is, csak nem úgy fest, hogy teljesen egészségesen teszi.

Te meg nyilván azért adod oda a pénzt, amit elkér, mert szót fogatsz és nem tudsz/mersz ellent mondani, nem akarod megbántani, nem akarsz vitát belőle, inkább engedsz. Ő pedig pont erre építve hoz döntéseket helyetted.

Nekünk kívülről nagyon könnyű megmondani a tutit, mert nem nekünk kell aztán viselni a következményeit, akár összeveszés, sértődés, akár érzelmi zsarolás, vagy bármi más lesz belőle.

Te ismered őt, a viszonyotokat és a motivációitokat is, meg azt is, hogy te mit és hogyan akarsz, illetve mit mennyire és hogyan vállalsz fel vele szemben.

Mindenképp csak azután próbálj meg beszélni vele, hogy már tudod, mi is az, amit szeretnél elérni nála. Mielőtt bármit is mondanál neki, érdemes előbb magadban tisztázni, hogy mik is a racionális lehetőségeid és te mit is szeretnél dönteni, ha nem ő döntene helyetted. Mert az elég sokat segít a helyzeteden, ha tudod, hogy mit is akarsz elérni, mielőtt elkezdesz harcolni érte.

Számolj utána, hogy mióta keresel, mennyit szoktál keresni/leadni neki, milyen rezsi fizetés mellett mennyit tudnál megtakarítani belőle, mennyi pénz hiányáról is beszélgettek. Érdemes kiszámolni, hogy úgy mennyit tudnál spórolni, ha nem adnál haza, mennyi idő múlva tudnál elköltözni, reálisan mekkora segítséget várhatnál tőle ebben, stb.

Mivel nem tűnik túl egészségesnek a ragaszkodása, lehet, hogy érdemes akár egy pszichológussal átbeszélni a dolgokat. Nem biztos, hogy feltétlenül szükséged van rá és egyáltalán nem biztos, hogy nélküle ne menne, de úgy könnyebben rendbe tudod tenni magadban a kettőtök viszonyát. Meg tudod vizsgálni vannak-e egyéb olyan sebeid, amik talán benned sem tudatosulnak, de ronthatnak a helyzeten és az érvelési képességeiden. Azt is könnyebb lehet így megtalálnod, hogy mi is az, amit el szeretnél érni és kitalálni, hogyan tudod megvalósítani. Amire akár könnyebben fel is tudsz készülni egy pszichológus segítségével, ahogy aztán a nagy beszélgetés eredményeit és az arra adott reakcióidat is könnyebb lehet feldolgozni, tovább kezelni a szakemberrel.

Általában a vitás helyzetekben legcélszerűbb az asszertiv kommunikáció. Mondd el, hogy megérted, hogy ő ragaszkodik hozzád, nem akarja, hogy elhagyd, de neked fel kell nőni, a saját életed kell élned, ehhez változtatni kell a dolgok működésén és el kell költöznöd. Nyugtasd meg, hogy akkor sem fog elveszíteni, stb.

Az asszertív kommunikációt használják túsztárgyalók szó szerint elmeháborodott emberek hülyeségekről lebeszélésére is. Ügyesen használva segíthet - és ha ez nem, akkor más kommunikáció se sokkal eredményesebb. Ha asszertíven kommunikálsz, akkor van rá esély, hogy nem támadásnak veszi. Ha nem asszertíven kommunikálsz, akkor meg biztos, hogy támadásnak veszi és ugyanúgy "hisztériával, zsarolásokkal, büntetésekkel torolna meg bármilyen függetlenedési kísérletet". Akkor mi szól bármilyen más kommunikációs megoldás mellett?

Lehet persze ellentmondást nem tűrően közölni, hogy "mostantól úgy lesz, ahogy én akarom", de vajon csak így a semmiből, mert GYK-n anonim59 azt mondta, képes lesz rá a kérdező, ha eddig nem sikerült? Mire menne vajon vele?

Ezért fontos átgondolatlan beleugrás helyett felkészülni a tartalmi dolgokból, előkészíteni a kommunikációt.