Normális, hogy jobban szeretem a kutyámat, mint a szüleimet vagy bármelyik rokonomat?

Alighanem tettek érte a szüleid, hogy így érezz.

És az állatokban sosem fogsz csalódni, az biztos.

Szerintem nincs jó vagy rossz életút, csak egyedi. Ezért azt sem ítélem el aki az utcán tengeti a mindennapjait, és tudom hogy most polgárpukkasztó leszek, de azt sem ítélem el, aki sorozatgyilkos. Mert nem kötök senkit a társadalmi normákhoz. Az én értékrendem még egész elfogadható a társadalmi normák szerint, azaz nem teszek semmi törvényelleneset, és nem szeretem felbosszantani az embereket, de el tudok fogadni akármilyen életmódot. A legtermészetesebb számomra az is, hogy valakinek akár egy tárgy is többet érhet számára mindennél, annak ellenére, hogy én nem vagyok vele így.

Az állatok nekem is közelebb állnak a szívemhez mint az emberek.

14 vagyok. Köszönöm a hasznos kritikát, 16.

Nem mondtam, hogy teljesen oké. Az hogy nem ítélkezem, azt jelenti, hogy nem mondom rá hogy jó vagy rossz.

És igen, akkor is ezt mondanám, ha elveszíteném miatta azt, ami a legfontosabb a számomra.

Nem szerettelek volna felháborítani, de ez az én jól átgondolt világnézetem egy része, és szeretném, ha tiszteletben tartanád, hogy én így gondolom. Nem buzdítok senkit arra, hogy sorozatgyilkos legyen, sosem mondtam hogy oké vagy nem oké.

El tudom fogadni, amiért te így gondolkodsz, hisz teljesen természetes, engem is mérhetetlenül rosszul rosszul érintene (és érintett), ha elveszíteném a legfontosabb dolgot a számomra.

Hát ha szüleiddel rossz a kapcsolatod, akkor az sajnos normális, hogy nem érzed magadhoz közel őket, nem tudtad, merted soha megosztani velük (gondolom) a bizalmas problémáidat, érzéseidet, gondolataidat.

Viszont inkább egy kényszermegoldás ezt a szeretethiányt pár vagy ha gondoskodási vágy is van benne, gyerek helyett egy kutyára rakni, "csak" annak a jele, hogy nagyon magányos vagy. Igen, az állatok feltétel nélkül szeretnek (mint anyádnak kellett volna), pl. akkor is, ha mérges vagy rájuk. De azért megérteni nem fognak, csak jók az antennáik, hogy most szomorú vagy vagy örülsz és ezt egy kutya szépen vissza tudja tükrözni (nem úgy, mint talán a legtöbb ember, akinek mindent mondani kell, mert nem ért a metakommunikációhoz:)) és ez nagyon jó dolog, felér sokszor egy pszichológussal, de mégsem az a rangú kapcsolat, és nagyon sok benne a projekció (mivel visszabeszélni nem fog, viszont úgy tűnik, hogy mindig meghallgat:)).

Kedves 18!

Igazat tudok adni neked, egy ember számára sokszor alacsonyabb rangú kapcsolat egy ember-állat kapcsolat. Ugyanakkor saját tapasztalat alapján állíthatom, hogy tényleg fejben dől el minden. Ha képes vagy elhitetni magaddal, hogy boldog vagy, és "párkapcsolatban" magaddal, vagy a világgal, állattal, akármivel, akkor a testedben megindulnak bizonyos hormonális változások, és akár egyedül is teljes értékű életet élhet az ember. Ebbe viszont rengeteg energiát kell fordítani, ha tényleg azt akarja az ember, hogy jól és stabilan működjön, dehát mit várunk? Egy párkapcsolat szintentartásához is sok energia kell, csak kicsit természetesebb az embernek.

Gondoltam leírom, mint fun fact.