Miért lett ilyen az anyám?
Az a lényeg, hogy mindig is unokát akart,aztán teherbe estem. Na attól kezdve az jött, hogy reméli nem ilyen meg olyan anya leszek. Ezt követte, hogy ha meséltem egy tünetemről, de azt olvastam semmi gond akkor tuti beképzeltem a könyv miatt(mindig csak a tünet után olvastam utána). Jött hogy nem tudok másról beszélni, holott ő kérdezett rá.
Aztán megszületett a baba. Azóta láthatja, hogy jó anya vagyok, így is jön, hogy miért rohanok egyből ( még csak 3 hónapos), ha hagyom sírni mert épp csinálok valamit ,akkor miért hagyom sírni. A kicsi lassan 7 kiló de mindig megkérdezi elégszer etetem-e, máskor meg túl etetem szerinte.
A kedvencem megemlítünk egy programot és egyből, ő nem fog rá vigyázni. A poén hogy SOHA nem kértük hogy vigyazzon rá és őszintén fizikailag nem is bírná mégis minden alkalommal ezt kijelenti vagy ha azt mondjuk leadjuk a másik nagyszülőnek akkor azt mondja " helyes".
Most is szóba került egy cikk miatt a tablet és mondtam nálunk nem lesz ilyenje a kicsinek, mire tesómnak mondja " na erre emlékeztessük pár év múlva " ergo úgyis elrontom a gyereket...
Most már értetlenül áll hogy miért megyek le mindig le úgy hogy előre védekező állásba vagyok és szerinte pokróc lettem.
Most komolyan velem van a baj és túl gondolom vagy ezek alapján tényleg folyton finoman, de támadja a nevelési módszereim,elképzeléseim?
Másnál is volt így?
Na ma ment egy reklám egy dadus műsorról, erre anyukám" figyelj neked is jól fog jönni, majd nézd meg" ezek a műsorok nagyon rossz gyerekekről szólnak.
Itt lett elegem. Eloszor csak annyit mondtam nyugodtan ,hogy oké, bár nem izgat. Erre jött a pofavágás, hogy miért nem hallgatok rá,jól jön ha nézem. Még egyszer türelmesen mondtam hogy oké talán megnézem. Megint pofavágás. Elkuldtem a fenébe hogy egy 3 hónapos gyereknél előre vetíti alattomos álszent beszólásokkal, hogy 3 évesen bűn rossz gyerekem lesz.
Minden más téren a legjobb anyuka,de unoka terén gyerekesen viselkedik. Úgy tűnik 1 évig tudtam csak tűrni a gyereknevelo tanácsait, pedig hány év van még hátra...
Tudom hogy nem akart itt semmi rosszat,de már untam hogy most már egy reklám hatására is osztja az észt.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️
Ilyenkor azt kell mondani, hogy "anyu szerintem egy könyvben több az okosság, mint egy nézettség hajhász műsorban..."
1️⃣ És mutatsz neki egy jó vastag könyvet, hogy ez bizony többre tanít.
2️⃣ A műsort meg hagyjuk azokra akik unatkoznak, és nem tudnak mit csinálni :)
Abban igaza van, hogy anyaként ilyenek felé kellene érdeklődést tanúsítanod (már mint a gyermeknevelési téma felé, nem a nézettség hajhászos műsorok felé :)
- Add tudtára, hogy érdekel téged a gyermeknevelés, és jó hogy ő is felkelti a figyelmet az ilyenekre(köszi mami, szeretlek érte❤️), de TE ezt speciális könyvből akarod megtudni - mert ott egyetlen egy oldalba le van írva, amit itt 30 perc alatt elpofáznak...
❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
13!
Szerintem a kérdező van olyan értelmes, okos, hogy tudja mi a jó a gyermekének. Nehogy már használati utasítás szerint neveljunk gyereket.
Komolyan nem értem, nem tudom hová torzul ez a világ!
37F
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
-- HÁT pedig valami nincs rendben MAGYARORSZÁGGAL/-ON !
#14 - ha ez így van , akkor áruld már el nekem, hogy MAGYARORSZÁGON miért magas,és mért növekszik folyamatosan a fiatalkorú dohányosok száma ?
- Vagy a fiatalkorú elhízottak száma ? És még sorolhatnám..
- Te pont az az esett vagy ,akinek fingja sincs arról hogy valamit szarul csinál, és közben azt hiszi hogy nagyon profi benne :D
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
15.
Pont azért, mert könyvekből akarnak gyereket nevelni. Pl ezért :D
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!