Van más is, akinek a szülei a huszas évei elején jelentősen beleszólnak az életébe? Ti mekkora szabadságot kaptok?

Nekem nincs ilyen érzelmi vagy anyagi zsarolás. Viszont amíg bentlakásban laktam, sokkal szabadabbnak éreztem magam.

Ha itthon vagyok, konrkétan kisgyereknek néznek:

- néha nem vessik figyelembe azt amit mondok, mintha ott sem lennék, pedig nekem is van közöm a dologhoz

- konkrétan kisgyereknek néznek: legutóbb voltak vendégek nálunk, én vártam hátha elmennek, s aztán megyek munkába. De már indulnom kellett volna, s akkor kimentem, s apum rögtön jött oda hozzám a konyhából, hogy "Köszönj!"... Szándékomban állt... Anyumnál is volt hasonlóm Lehet az a baj, hogy még mindig kicsi fiamnak hívnak, és el is hiszik, hogy tényleg kicsi vagyok.

- ha elmegyek valahova muszáj bejelentsem, de részletekkel, emiatt nem is megyek sehova, mert utálok magyarázkodni.

- szeretném leminimalizálni az életem aspektusait, azonban anyum annyira akaratos, hogy nem engedné, hogy az évente 1 vagy 2 alkalommal felvett karácsonyi felsőmet kitegyem a szekrényből.

- nem mellesleg folyamatosan utalgatnak arra, hogy mikor lesz már barátnőm... De persze nem álltam még elő azzal, hogy nem lesz. Legutóbb mellettem beszélte meg anyum egy régi kolléganőjével, hogy a fia még mindig nem akar megházasodni, pedig már 30+ stb stb. De ezt ugye nem úgy, hogy " Jaj, ez nem jó!", hanem normálisan. Azért nem tudom mikor fog neki eszébe jutni, hogy megkérdezzen, hogy tényleg kell-e nekem valaki? Lehet jobb lenne elmondani az igazat...

- még hozzátenném, hogy elég erősen él bennük a szégyenkultusz, ami azért rám is hatással van, és többek között emiatt is már elgondolkostam, hogy végzek magammal, mert tényleg nagyon lehúz. De most inkább még tűrök, és egyetem után lépek.

Azért persze szeretem őket. De jobban szerettem amikor nem úgy éreztem nem befojásolnak annyira.

22/f

Nekem nevelőapám leserítette meg az életem. 4eves korom óta van anyámmal.

Leerettségiztem, ők szabták meg, melyik suliba mehetek.

Lány létemre rendörnek akartak adni, mert ott kolbászból a kerítés.

Hál isten 2 próbalkozás után belátták, nem fog menni. Igy penzügyet tanulhattam... végül könyvelő lettem.

Suliba jártam, mellette nyelvvizsgát csináltam, külön nyelvórákra jártam, dolgoztam, hazaadtam (úgy 100eFt körül, ennek 6éve).

Mégis csak azt kaptam meg, hogy nem lesz belőlem semmi, egy lúzer vagyok, csöves leszek stb...

Mivel valasztásom nem volt, hogy adjak e a közösbe vagy ne, igy kb semmi pénzem nem volt. Mire kifizettem mindent maradt saját magamra 1 hónapra úgy 20ezer forintom, abból bem tudtam lépni.

Pasim nem lehetett, mert nekem a tanulás kell hogy az első legyen.

Úgy mehettem el otthonról, hogy hétköznap max este 10re haza, hetvégén meg pénteken VAGY szombaton mehettem. Ha esetleg ott akartam aludni, akkor reggel 8ra haza.

Barátaim igy kb elkoptak.

23 éves koromig ment ez. Nem tudtam ellene tenni.

Ekkor ismertem meg egy srácot, 1 hónap után 2 szatyor ruhával és 2000ft-al a zsebemben hozzáköltöztem. Azota a férjem.

Most itt vagyok 29. 6éve "szabad'. A mai napig az van bennem, hogy inkább itthon ülök, nem akarok veszekedni hova megyek. Férjem meg folyamat küldene kikapcsolódni. (Azóta van 2 gyerekünk, annyira nem egyszerű így bármerre is menni, még kicsik).

Ha elmegyek valahova is, ideges vagyok, hogy férjemnek azt mondtam h ekkor érek haza, szoval addigra tényleg haza is "kell" érnem, képes vagyok otthagyni bármit.

Barátaim nagyon nincsenek, pont emiatt még mindig.

Mostmár anyagilag hál isten elég jól vagyunk, nem kellene árakat nézegetnem. Én mégis állandóan mindenen is spórolok. A mai napig bennem van, hogy én szegény vagyok, a pénzt be kell osztanom.

Kontrollmanias szulok gyereke vagyok. Mar reg dolgozom,eltartom magam boven. Direkt nagy nehez eros veszelyes kutyat vettem,h anyam ne tapadjon allandoan rank (a pasimmal elek mar evek ota kettesben) es ne akarja helyettunk elvinni. 😂😂

Mindig is imadtam ezeket a kutyakat,igy tenykeg minden vagyam teljesiti.

Elköltöztem, amint tudtam.

Nem tűrtem tovább azt, hogy 21 évesen is megmondják, mit tegyek.