Miért nem értenek a szóból szüleim vagy mit gondolnak?

Megkérheted még egyszer, hogy ne csinálja: úgysem fog elfogyni.

Ha mindenáron fontos neki, hogy kajával segítsen, akkor mondjátok meg, hogy melyik nap mit tervezett a barátnőd főzni. Ha még mindig úgy gondolja, hogy vállalja, akkor a heti menütökhöz megvásárolt alapanyagokat vigyétek el neki: ha neki van hozzá kedve és ideje, akkor úgy segíthet, hogy az tényleg hasznos.

A fölösleges kaját addig sem dobnám a kukába, hanem odaadnám rászorulóknak.

Társasházban lakom, nálunk is kiteszi a konténerek közelébe akinek fogyasztható, fölösleges élelmiszere van. (nem a földre, hanem egy korlátra akasztja nejlonszatyorban, ételesbozozzal együtt)

Nem tudom, mi járhat ilyenkor a fejükben, a férjem szülei is dettó ezt csinálják. "Nem viszek a levesből, anya, nem kell, köszi." Erre az anyja becsempészi a levest a gyümölcsös csomag aljába, hogy csak otthon vesszük észre. A miértekre értelmes válasz nincs, csak olyanok, hogy "hátha mégis kell", meg "nekünk sok" (az bezzeg nem baj, hogy nekünk is sok). A kérdés lényegét, hogy a fiuk kérését milyen megfontolásból söprik félre, mindig lapítva kikerülik.

Velem csak az apám próbálta meg, hogy rámtukmálja, meg csak azért is odaadja, amire azt mondtam, hogy nem kérem. Engem halálosan felidegesített, hogy kisgyerekként kezel, és a nagy segítésben éppen csak az az egy nem érdekli, hogy én mit mondok, mit szeretnék, ezért nagyon határozottan le is állítottam. Megmondtam, hogy csak a bajom van vele, hogy ideadja, és úgyis a kukában landol, úgyhogy ennyi erővel kifelé menet teheti is oda. Jött azzal, hogy hát de nem sok (6 emberre való volt, ketten vagyunk), és majd megesszük. Kérdeztem, hogy szerinted te tudod jobban, hogy mit eszünk meg, vagy én? Nagyon felhúztam magam, mert szépen hiába mondtam, és sokadszorra rohadt rám a hadseregre való kaja, és mindig majd' elhánytam magam, mikor eltakarítottam. Szebb lett volna az élet, ha nem hozza ide, ha nem "segít".

A férjem ezt képtelen meglépni, mert jajmegbántanáazanyukáját. Hát akkor így marad, kis hülyeként lesz kezelve örökké, aki még biztos azt sem tudja eldönteni, mit akar enni és mit nem.

Kérdezd meg a szüleidet, hátha ők kivételesen hajlandóak őszinte és értelmes választ adni. Hátha neked bevallják, hogy "nem érdekel mit mondasz, mert hülyének nézünk, fiam, mert biztos kell, csak nem tudod. Ennyit nézünk ki belőled."