Miért rossz az emberek többségének a kapcsolata a szüleivel?

Amúgy én arra emlékszem, hogy volt 1-2 konkrét pont az életemben, amikor egyszerűen megszűnt a szeretet a szüleim iránt.

Apám agresszív alkoholista volt, se anyagilag, se lelkileg soha nem támogatott, épp ellenkezőleg. Anyám pedig csendben asszisztált a terrorhoz.

Egyszer anyámmal beszéltem telefonon, 26-27 évesen. Apán halála után pár évvel.

Akkor mondtam, hogy valahogy nem igazán megy nekem az emberi kapcsolatok kialakítása. Amikor kérdezte miért, akkor mondtam, hogy valószínűleg nem tett jót az, hogy egy alkoholista terrorjában nőttem fel.

Erre anyám meg rendesen leb..szott, és olyanokat vágott a fejemhez, hogy "te mindig is ilyen voltál" "az már régen volt" "már rég túltehetted volna magad".

Na ott fogtam, kinyomtam a telefon és utána sokáig hozzá sem szóltam.

Egyszerűen fájt a tény, hogy még apám halála után is tabu téma az alkoholizmusa és az ebből fakadó bárminemű probléma, sérülés említése és azonnal "én leszek a hibás" azért amiért nem én vagyok a hibás.

Mindig is egyedül éreztem magam a világban, de ott abban a pillanatban tudatosult is bennem felnőttként, hogy bizony k..vára egyedül vagyok.

Ott döntöttem el, hogy oké, akkor "túlteszem magam" de ezt egyedül fogom tenni és úgy érzem teljesen elszakadtam a családomtól. Legalábbis lelkileg.

Most 32 évesenvan lakásom, vannak barátaim, hobbim, munkám. Félig meddig párom is, igazából egészen normális ember kerekedett belőlem.

Nem merengek a múlton, nem is hibáztatom a múltat. Ettől függetlenül végig fut az agyamon néhány ismerősöm családját látva, hogy akár ilyen is lehetett volna a mi családunk és mennyivel másabb emberek lehetnék. De hát azzal főzünk ami van.

Hát, nálam is tettek róla évek alatt, hogy elveszítsem a bizalmam.

Apám agresszív, akinek nem való család, egoista, hisztis, sértődékeny, álszent mártír. Állandóan ordított vagy vert minket. Anyám meg egy tehetetlen alak, aki inkább tűrt, ahelyett, hogy elvált volna, mert szavaival élve: fogadalmat tett az oltárnál... Ccc... Ezért inkább szenvedjen az egész család. Szenvedjen ő, minket tesómmal kihagyhatott volna ebből.

Gyerekkoromban folyton azt hallgattam, hogy nem lesz belőlem semmi. Most csak azért hagynak békén, mert elköltöztem a nyakukról.

Érzelmi zsarolás része volt lelkileg súlyosan megterhelő.

Ezenkívül túlféltés és birtoklási vágy.

Na meg mikor megmondták, mit csináljak vagy ne.

Igen 10 évesen 20 évesen de még 30 évesen is. 35 nél már kikeltem magamból.

Például ezért:

https://www.gyakorikerdesek.hu/csaladi-kapcsolatok__szulo-gy..

2-es, nem az én testvérem vagy? (Csak vicc volt, de szüleim és kapcsolatuk totál ugyanez.)

Mindig mondom, hogy akkor kezdődött az életem, amikor megismertem a férjemet.

"Miért rossz az emberek többségének a kapcsolata a szüleivel?"

mert a társadalmunkban felértékelődött az individualizmus, háttérbe szorult a tekintélyelv, és már nincs az, mint száz éve, hogy összességében a felnőtt is gyakorlatilag alárendelte magát a család (és egyúttal az igen merev társadalom) elvárásainak.

19-es, ez így van.

Emlékszem, anyámmal hogy beszélt a nagymamám (a saját anyja), amikor mentünk hozzá. És ezzel együtt minden második hétvégén mentünk, 80 km-re, mer' azt úgy kell.

Velem századrész ennyire beszélne így az anyám, egy évig a telefont sem emelném fel.

Az előttünk levő korosztály be volt még csicskulva, mi meg már nem.

N/41.