Normális hogy fáj a vérszerinti apám halála?

Normális.

Természetes, részvétem

Természetesen, ha nem is emlékszel rá pontosan, tudod, milyen közvetlen kapcsolatotok volt. (apa-gyerek) idővel jobb lesz. Részvétem

Persze hogy normális, őszinte részvétem!

Mutasd meg nevelőfaterodnak ezt a kérdést, hidd el utána neki is fájni fog valami….

Nem, nem normális. Nekem az apai ágon lévő nagyapám halt meg 9 évvel ezelőtt, én őt nem ismertem, így nem is rázott meg a halál híre, apámat sem ismerem, így az ő halál híre se rázna meg engem.

Szerintem ilyen esetben a szomorúságot nem konkrétan az elhúnyt személy gyászolása okozza, hanem a veszteség érzése. Anyukád sem feltétlenül azért sír, mert az édesapád személyét gyászolja, hanem az egész fájdalmas múltját, azt a helyzetet, ami miatt az élete így alakult. Azt gyászolja, amit apud életvitele okozott neki. Egy ilyen halálhír feleleveníti a múltat, amiben biztos voltak szép, és nem túl szép emlékek is és ilyenkor ismét átéli az ember a múltbéli kudarcot is.

Te nem apádat gyászolod, hisz annyira nem ismerted. Te azt a reményt gyászolod, hogy lehetett volna apád, hogy valami megváltozik majd és érdeklődni fog feléd, mint apa. Részvétem, hogy meghalt a remény :/

Szerintem már maga a halál mindig szomorú. És igen, jó eséllyel sajnálod őt, s hogy nem másképp, ideálisabban alakult az ő élete s a te életed, s hogy most elvesztetted a lehetőséget, hogy ez megváltozzon, hogy ő megváltozzon, hogy mégis megismerhesd, hogy érdekeld, hogy szeressen... Teljesen normális, az lenne kőszívűség, ha nem érintene meg. (És nem kell bűntudatod legyen, ez nem befolyásolja, hogy a nevelőapádhoz kötődsz apaként, meg különben sem csinál értelmes ember ebből birtoklási versenyt.)