Nem akarják, hogy saját életem legyen? Én mi vagyok nekik? (hosszú és bonyolult) L

Hosszú és bonyolult lesz sajnos, de kíváncsi vagyok a véleményetekre.

Szóval párommal 7 éve vagyunk együtt és még mindketten szülőknél lakunk. Mivel viszonylag messze lakunk egymástól csak hétvégente találkozunk. Elhatároztuk, hogy normális életet szeretnénk élni és veszünk egy családiházat falun de egy másik, nagyobb városhoz közel ahol az ő munkahelye is van. Ott jóval több a lehetőség munka és szolgáltatások szempontjából is mint ebbe a kisvárosba ahol én élek. Én is ott dolgoznék majd.

Szóval én gyakorlatilag egyedül élek egy kisvárosban, de szülői házban. Úgy alakult, hogy a szüleim már néhány éve külföldön élnek a munkájuk és egyikük rendszeres kórházi kezelése miatt, de 1-2 hetente jönnek meglátogatni.

Nem akarják, hogy elköltözzek innen a párommal mert ők úgy gondolják, hogy jó helyem van itt meg nincs gondom semmire, kényelmes életem van és mivel kisvárosban lakom minden üzlet egy köpésre van. Állításuk szerint munkahelyre is tök hamar beérek akár gyalog akár biciklivel és nem kell messze elmennem. (De egyébként szolgáltatások, munka és fizu szempontjából eléggé szegényes itt a felhozatal ahogy tapasztaltam) Úgy gondolják h ha elmegyek akkor velük kicseszek mert nem lesz ki rendet tartson itt a kertben meg a házkörül, meg félnek nehogy betörjön valaki ha üres a ház + van még egy lakásuk itt a környéken kiadva azt is intéznem kell. Azt mondják mindent felépítettek ide, és ha annyira összeakarunk költözni akkor menjünk a kiadott lakásba lakni, de egyébként szerintük az is pont elég ha a párom hétvégente jön csak. Minden jó így...

Nem értik meg, hogy nem akarunk panelba lakni meg ebbe a pici kertes lakótelepi házba sem.

Jövőbeli terveinkhez mindenképp kell nagyobb kert, nagyobb ház ami ráadásul sajátunk és azt csinálunk benne amit akarunk!! Az én szüleimtől sokkal távolabb kerülnénk de az ő szüleihez közelebb laknánk majd, ami abból a szempontból is jó, hogy nagyon rendes és segítőkész emberek, ha bármi van akkor ott vagyunk és segítünk egymásnak.

Míg az én szüleim nagyon rugalmatlanok, mert pl nyaralásunkor sem vigyáznak a kutyusra, nem jönnek át a növényeket locsolni se(de nem is várom el) a párom szülei segítenek ebben is.

Az enyémek nem vesznek részt a napjaimban, minden rám hárul, ők csak élik ott kint a saját életüket, de közben meg nekem magyaráznak hogy itthon miket kell csinálni... Pl kifesteni a házat, kerti faházat lefesteni, terasz korlátot lefesteni, rózsákat és a kisfát metszeni, új napvitorlát felrakni, füvesíteni stb. Azt is megmondják mit hova hogyan ültessek ebbe a pici kertbe meg, mikor vigyem el sétálni a kutyát stb. Nem esik nehezemre mert intezkedek meg minden. Most is egyedül lefestettem mindent, meg rögtön szerelőt hívok ha van valami, az albérletet is intézem. De ettől függetlenül itthon 2 gyufaszálat sem lehet keresztbe rakni mert az egyből baj!

Kifestettem a szobámat meg tapétát is raktam de előtte alaposan bekellett számolnom róla, hogy milyet hova hogyan szeretnék. Meg a nappaliba felmertem szedni a ronda szőnyegüket, és vettem egy modernebbet az is bajukra volt. Meg minden egyéb dologból akkora ügyet csinálnak, hogy az nem igaz.

Mindig amikor jönnek "látogatni" akkor aztcsinálják, hogy alaposan körbe néznek, mi hogy áll milyen dolgaim vannak. Anyám még a szekrényembe is kutakodik, persze rögtön kiszúrja azt ha új ruhát vettem magamnak, meg a parfumjeimet, kozmetikai cuccaimba is belekotor. Múltkor pl meglátta az új karórámat amire én kerestem meg a rávalót de még is jól elküldött a picsaba amiért ilyen drágát vettem. Ha meg valami nem tetszik nekik akkor kiosztanak hogy "jajj az úgy nem jó! Azt máshog kéne! Az minek van ott?". Szóval unom, hogy gondnok-vagyonőr vagyok itthon, akkor is szeretnék elköltözni a párommal ha hitelt kell fizetnem meg ha faluról 20 km-ről busszal kell bejárnom városba dolgozni mert amit ezek csinalnak velem azt én nem bírom.

Mellesleg marha jól élnek és keresnek a szüleim, nem turkálok a pénztárcájukban de van nem kevés félre tett pénzük, de nem hajlandóak támogatni a házvásárlásunkat anyagilag sem. Mondjuk jobb is! (Nem várom el, nem érdekel mit csinálnak a pénzükkel, inkább lelki támasz kéne egyébként) A párom szülei viszont támogatnak mégha kevéssel is. A saját házuk felújítására szánt összeget adják oda. Hát szomorú... 🥺

Most nem tudom mi lesz, meg hogy lesz. Burokba tartottak engem mindig, meg azt látom hogy imádják hogy tőlük függök és hogy ugrok mindig. Mindennap 2-3 alkalommal felhívnak, és megfigyeltem azt is, hogy mióta az eszemet tudom mindent 600 x elmondanak és a számba rágnak, mintha szellemileg visszamaradott lennék.

Nem ismernek engem, nem tudják miket szeretnék. Elmertem mesélni nekik, hogy milyen helyekre, milyen országokba szeretnék eljutni életem során erre megkaptam h "de minek akarsz te odamenni?". Elakart vinni párom kalandparkba drótkötél pályára arra meg: "Hülye vagy? Ne menjél! Leesel, kitöröd a nyakad! Különben sem érdekelnek téged az ilyenek!" Meg a festémnyeimet meglátták mikor itthon jártak és arra is azt mondták "ezt tuti nem te csináltad! Honnan vetted őket?!" és képzeljétek el, hogy előkellett szednem a festő felszereléseimet hogy bebizonyítsam, hogy én festettem őket. Na m1.

Most ezzel az elköltözéses dologgal kapcsolatban bevetették ellenem a lelkiterrort, a manipulációt, megsértődtek és vergődnek, szidják a páromat. Meg hülyenek néznek engem, amiért lejjebb viszem az életszínvonalam... Szarul érzem magam amiatt, hogy elköltözöm. Nem akarom cserben hagyni őket meg nem akarok konfrontálódni és hogy haragban legyünk de sajnos én szeretnék végre élni... Nem csak itthon vegetálni és úgymond "bocs, hogy élek" mentalitásban létezni. 😔

Ti mit tennétek? Hogyan látjátok a helyzetet?

(L)