Ilyenkor mi a helyes? Vagy, hogy kell(ene) egy ilyen viszonyt kezelni?

Sokszor szomorú gyerekkorom volt. Szerencsere nem volt se apa, se anya alkoholista, se drogos, nem is molesztáltak stb, viszont anya rengeteget ütött amikor kicsi voltam és minden apró kis dologért leüvöltötte a fejemet (csak hogy egy példát mondjak amikor pl suliban kaptam egy hármast akkor mindig azzal jött, hogy kivesz az iskolából és beírat egy fogyatékosokkal foglalkozó iskolába), soha de soha nem hallottam azt anyámtól, hogy 'szeretlek' vagy hogy 'büszke vagyok rád'. Ha valami problémám volt akkor sose kaptam tőlük támogatást. Az egyetemet úgy csináltam meg, hogy éjjel jártam diákmelózni a Tesco-ba hogy ki tudjam fizetni a tandíjamat (erre se kaptam sose egy 'ügyes vagy'-ot), csinálhattam bármit akkor se voltam sose elég jó.Volt olyan is amikor beszéltünk és mondtam hogy 'tökre büszke vagyok magamra' erre mi volt a reakció? Semmi, csak egy gunyoros mosoly és kis bólogatás és egy gyors témaváltás. Jelenleg külföldön élek, és most a vírus miatt nem tudtam hazautazni már majdnem egy éve, de ezalatt tartottuk a kapcsolatot Viber-en és olyan beszélgetéseink vannak mint pl 'no hali, mi újság? jól vagy? erre nem történik semmi, nagyon meleg van. további szép napot', halljátok elmondani nem tudom mennyire falnak megyek az ilyen semmilyen tartalommal nem bíró izéktől. Próbáltam megértő lenni és az érem másik oldalát nézni így próbáltam tényleg normális beszélgetést folytatni de arra nem kaptam választ vagy ha igen, akkor egy szavasat és ennyi. Összefoglalva nagyon rossz a kapcsolatom a szüleimmel, telis tele ilyen udvariaskodásokkal, ilyen felesleges körökkel. Gondoltam arra is, hogy na mostmár ebből elég, lezárom ezt a kapcsolatot, mert megbetegít ez a képmutatás ezekkel az udvariaskodásokkal. Tesómat meg mindig körbe ugrálják, ő a kincsük, a mindenük. Neki tudták/tudják mondani hogy büszkék rá, hogy szeretik stb...tudom, nem vagyok tökéletes, de pl amikor kicsi voltam és szomjaztam a szeretetükre akkor komolyan már kicsiként se érdemeltem volna pár kedves szót? És ha ciki, ha nem, de bennem ezek ilyen lelki nyomokat hagytak és nem tudom hogy mi lenne a legjobb megoldás? Udvariasságból beszélgetni velük továbbra is hisz felneveltek és mert adósuk vagyok ezzel és ilyen kötelezettséget érzek ezzel kapcsolatban. Vagy pedig akkor kiszállni ebből és azokra fordítani az energiát és időt akik tényleg szeretnek és kíváncsiak rám? Ti voltatok már ilyen helyzetben és ha igen, akkor hogy oldottátok meg? Hogyan lehet egy ilyen kapcsolatot kezelni? Hogyan érdemes?