Mi változhatott meg?

Amióta a testvérem elköltözött itthonról (anyámmal mindig marták egymást) azóta folyamatosan, egyre nagyobb mértékben úgy érzem hogy a testvérem helyére lépek. Ami azért aggasztó hogy már egy hónapja, majdnem minden nap összeszólalkozom az anyámmal.

Nem is olyan rég még jó, bizalmas volt a kapcsolatunk, de egy ideje ez kezd megváltozni. Most vagyok a "lázadókorszakomban", ami annyiba merül ki, hogy suli után videóchatbe beszélgetek/játszom a barátaimmal egy órácskát, néha napközben bemegyek a szobámba, általában akkor olvasok valamit történelemből, zenéből, vagy földrajzból (amikor van időm), nem járok el itthonról, tanulok, nem élek semmi káros dologgal.

Egyébként a tesóm már kb 4 hónapja elköltözött, de csak 1 hónapja változtak meg a dolgok. Mindig azzal próbál meg kellemetlen helyzetbe hozni, hogy azt mondja, nem segítek neki semmibe, és ezt sokszor mások előtt. Amikor napközben tanulok, akkor azt mondja nem is tanulok, meg hogy miért tanulom én ezeket, hisz úgy is tudom, stb.

Az hogy nem segítek neki, nem igaz. Van egy kistesóm akivel szeretek lenni, és amíg vele vagyok akkor olvasok neki, tanítom. Ezalatt az idő alatt anyukám nyugodtan tud mosogatni, takarítani, de sokszor azt mondom neki, hogy én elvégzem a házimunkát, ő pedig legyen a kicsivel. Sokszor ezen is kiakad (mint mostanában sok mindenen), ilyenkor bemegyek a szobámba, és abszolút érzelemmentes arccal tanulok, olvasok, barokk, klasszicista, vagy reneszánsz zenéket hallgatok.

Aztán amikor lecseng neki ez a "furcsa" viselkedés, mindig ő jön be, és igaz nem kér bocsánatot, de ő szól hozzám először nem pedig én hozzá. Azt gondolja, hogy engem ez nem bánt, sőt örülök a veszekedésnek, hogy bemenjek azokkal a "hülye barátaimmal" tudjak chatelni ( nem tartom őket hülyének, mindannyian most megyünk gimibe, diplomaszerzés mindegyikünknek célban van, jól is tanulunk, szép elképzelésekkel).

Pedig ez engem belülről felemészt teljesen! Az apám is, (akivel egyébként mindig hűvösebb volt a kapcsolatom) folyton azzal "kötözködik" hogy, jaj ez egy művészember, nehogy lenyírja a füvet (történelem-földrajz tanár szeretnék lenni, valamint zongoratanár is, nem hiszem hogy ezekkel a célokkal akkora művész lennék).

Egyébként a továbbtanulással kapcsolatban is ezelőtt amikor volt most a központi írásbeli, akkor mindketten szurkoltak, hogy jó legyen (bevált), abban is hogy ez egy jó gimnázium, nagyon szép középiskolai évek várnak rád, stb. Most pedig egyre jobban próbálnak "befolyásolni" hogy menjek szakközépbe. Egyébként nem érdekel a véleményük ezzel kapcsolatban mert mindenképp a saját, megfontolt célom lebeg előttem de rosszul esik, hogy már nem azok a támogató, biztató szülők.

Most akkor nem tudom miért lettek velem szemben ilyen ellenségesek, (csak viselkedésben, egyébként ugyanolyan színvonalon vagyok mint eddig, csak sokkal rosszabb lelki világgal). Vannak "okok" amik reálisak lehetnek a helyzetemben.

A számomra vélt okok:

1. Most már én vagyok a "legnagyobb kiskorú gyerek".

2. Most a testvérem elköltözésével jöttem rá hogy "mérgező szüleim vannak", akik mindig a legnagyobbat bántják igaz csak lelkileg.

3. Mivel a szüleim nem jutottak el a diplomáig, (anyukám a terhessége előtt nővér volt, apukám pedig általános gépésztechnikus, felsőoktatási szakképzéssel) ezért azt akarják hogy én se törjek az "értelmiségiek" körébe. Bár eddig támogattak az álmomban a tanári pályában.

Ha tudtok még más okokat, esetleg konkrét segítséget, akkor nyugodtan írjatok, akár privátban is. Köszönöm az értelmes válaszokat. Egyébként a nagyszüleim támogatnak sok mindennel, főleg lelkileg.