Hogyan érjem el, hogy elváljanak?
Szüleim kapcsolata borzalmas. Nem alszanak együtt, ha lehet kerülik egymást. Anyám a fő gond. Rosszindulatú, beteg, hisztis. Egy jó nyaralásunk vagy programunk nem volt még miatta. Üvöltözik, veszekszik állandóan. Akárhova megyünk, már indulás előtt 5 perccel hisztizik. Bunkó mindenkivel. Beképzel dolgokat és azokon is veszekszik. Egy temetésen üvöltözni kezdett, mert hogy az egyik meghívottnak a szeme szerinte nem volt őszinte. Egy boltban az eladó nem kérdezte meg, hogy kér-e szatyrot (azt a vevőnek kell leakasztani és a szalagra rakni) és felháborodott, hogy nem ajánlotta fel. Az eladó mondta, hogy ezt márpedig a vevőnek kell leakasztani. Otthon meg úgy mesélte, hogy fennhangon, bunkón közölte vele az eladó, hogy ő nem azért van, hogy szatyrokat adogasson és akassza le ő. Mellette álltam, nem történt ilyesmi, nagyon kedves volt az eladó. Mikor ezt elmondtam neki, akkor hazugnak nevezett és én találom ki. Beképzeli, hogy a világ ellene van és kitalál ilyeneket. Máshogy fogja fel a dolgokat és ő ezeket belelátja. Egy szimpla kedves gesztus miatt is gyanakszik. Nagynénim azért hozott sütit, mert el akarja tekerni apám fejét, véletlenül sem azért, mert tesómnak sikerült a nyelvvizsgája.
Apám nem akar elválni, én viszont nem akarom ezt a nőt a házban látni. Apa is kivan miatta, már mindketten nyugtatót szednek, én meg pszichológushoz jártam, lassan pszichiáterhez fogok majd menni. Tönkreteszik egymást, pár év múlva rosszabb lesz, mert ez a nő évről évre jobban leépül mentálisan. Mást nem lehet vele kezdeni, akárhányszor beszélünk vele mi vagyunk a f@szok.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Szerintem meg anyadnak pszichiatriai kezeles kell, tuti nem 100as.
"Egy temetésen üvöltözni kezdett, mert hogy az egyik meghívottnak a szeme szerinte nem volt őszinte. " ez elég arulkodó, ez nem sima hiszti! Legkozelebb leszúr valakit mert az nem öszinten nezett, vagy koveti stb.
"Nagynénim azért hozott sütit, mert el akarja tekerni apám fejét,"
Mondom hogy nem normalis, a legkozelebbi az lesz hogy mergezni akarjak...
Olyanokat nem szokott mondani, hogy figyelik, kovetik, uldozik?
Tudom, kivulrol rosszindulatu hisztis nembernek tunik..csak nekem a nagybatyam mondogatott hasonlo baromsagokat, egyszer " berohamozott" mert szerinte a postas nem levelet hozott hanem kemkedik utana, majd a pszichiatriara vittette be a mento, es ott korozott kb 1 evig. Most kinnt vam de szedi a gyogszereit, nem tudom a pontos diagnozist..de ott is ilyenek mentek evekig elotte
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
14!
Aha. Mert ha ez valóban megtortenik, akkor nem rendezi le anyukát azonnal kB az összes résztvevő, ugye...
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!