Elítélendő, ha valaki úgy fogad el az egyik szülőjétől pénzt, hogy amúgy rossz a kapcsolat, és határozottan nem szereti az adott szülőt?
CSAK ELMÉLETI KÉRDÉS EZERT NEM ÍROK KONKRÉTAT!
És mondjuk érthető okok miatt nem szereti.(Mondjuk verbális bántalmazás, vagy alkoholizmus, vagy bármi egyéb, amiért jogosan lehet haragudni, de nem állandóan történt, csak pár évig) És azóta sem volt próbálkozás a kapcsolat helyrehozásával, a szülő csinál annyit, hogy random időnként random összeget ad a gyereknek, de ennyivel le van tudva a törődés, semmi beszélgetés se semmi egyéb.
Anyagias dolog-e elfogadni? Elítélendő-e ha elfogadja a pénzt?
Ismerek egy olyan 5 gyerekes párocskát, akiknek a nő apja rendszeresen küld pénzt a börtönből. Ahol azért ül, mert 13 éves korában megerőszakolta az asszonykát, azaz a saját lányát. Az emberke tud róla, mégis elfogadják a pénzt.
Szerinted nem elítélendő?
Az én szemszögemből ha ilyen esetben pénzt vagy bármit elfogad a "szülőtől" az a megbocsájtás jele. Tudod hallgatás is beleegyezés. Ezért én sosem fogadnék el gyülölt emberektől pénzt. Aki pedig megteszi az hallgatólagosan is megbocsájtott.
Én biztos, hogy nem fogadnám el a pénzét, hogy ne adjam már meg neki ezzel, hogy "kivásárolhatja" magát a múlt bűnei alól.
Az más kérdés, hogy ilyennel a kapcsolatot sem tartanám.
Nem elítélendő viszont át kell gondolni, hogy az adott szülő hogyan fog reagálni.
Én eleinte elfogadtam és arra próbálta használni, hogy befolyásolja az életem mert a pénzért hatalmat szerettet volna cserébe.
Utána már nem fogadtam el akkor pedig hálátlanak lettem kikiáltva aki a pénz visszautasításával próbálja hangoztatni a felsőbbrendűségét.
Ha van sapka az a baj ha nincs akkor az, vannak helyzetek ami ígyis-úgyis rosszul fog elsülni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!