Felnőtt nőként, miért nem kérhetem meg az anyámat hogy szálljon ki a magánéletemből, és kicsit hagyjon magamra?

Nem olyan régen (kb egy hónapja) vetéltem el, másodszorra. A párommal már régen kihűlt a kapcsolatunk, de ez a momentum (a vetélés) volt az a “választó vonal” amikor mind a ketten éreztük hogy jobb lesz nekünk hogyha szétmegyünk. Teljesen normális viszonyban váltunk el, de anyukám azóta is igyekszik minket összehozni. Többször megkértem már anyát, szépen, hogy engem és a volt páromat is hagyja kicsit békén. Nem kell ápolni a lelkemet, váratlan pillanatokban felbukkanni az ajtómban. Az utolsó csepp a pohárban az volt nekem, amikor szerdán este odacitálta a volt páromat is, és feljöttek hozzám hogy anyukám jelenlétével “megoldjuk a gondjainkat”. Csakhogy nekem épp, fogalmazzunk úgy hogy randim volt, és nem igazán voltunk felkészülve a látogatásra. Anyukám elképesztő perpatvart csapott, mindenkit mindennek elhordott, és közölte hogy mi meg sem becsüljük az erőfeszítéseit amit értünk tesz (amit egyáltalán nem kértünk, sőt szóltunk hogy ne tegye). Üvöltözött velem, a volt párommal, a férfival aki fenn volt nálam, és mindenkivel. Miért kell engem úgy kezelnie mint egy felelőtlen kiskamaszt? Már 10 éve elköltöztem otthonról, és kellőképp nagylánynak érzem magam, hogy eldöntsem kivel szakítok, és kivel randizgatok. 28N