Voltál már csaladallitason? Milyen volt? Hasznosnak érezted?
Nem pszichológus csinálja, hanem kineziológus, természetgyógyász.
Egyébként a pszichológia és a kineziológia mióta zárják ki egymást?
Voltam. Kétszer vagy háromszor csak segítőként, itt arról bizonyosodtam meg, hogy működik a dolog. Kétszer állítottam. Az egyik nagyon hasznos volt, a másikat nem tudom.
Ezt a módszert egy pszichológus dolgozta ki, és olyanra szabad csak elmenni, amit pszichológusok vagy komolyabb coach-ok tartanak. Van, amikor a pszichológus maga javasolja, én már láttam olyat, hogy valaki a pszichológusával együtt érkezett. Sőt, az egyik állításon egy ismert pszichológus volt jelen (nem írom le a nevét, a történet szempontjából mindegy)akinek a könyveit széles körben olvassák és akit szakmailag elismernek. Ő is állítani jött saját magának.
Aki kicsit is jártas Carl Jung pszichológiájában, az tudja hogy ennek a mezőnek a forrása a kollektív tudatalattiban található.
Aki olvasott ilyen jellegű szakirodalmat, azt is tudja, hogy nem minden problémát lehet orvosolni családállítással, de a pszichodráma ezen fajtája valóban segíteni tud ott, ahol a tudatalattiba berögzült minták feldolgozásáról van szó, mert az tudatosan nem lehet megoldani.
Nyilván van egy sereg olyan probléma ahol nem ez a megoldás, hanem a terápia. Ezt soha hiteles családállító szakember nem tagadta.
Viszont járhatsz te terápiára, ott is lesz majd egy blokk, amit tudatosan nem tudsz oldani. Oda jól jöhet a családállítás és/vagy meditáció.
Hellinger nem simán teológus hanem lelkész, ami nagyon komoly pszichológiai képzéssel jár együtt.
Bert Hellinger korunk egyik legkiemelkedőbb pszichoterapeutája....
Nálunk dr Angster Mária a legnagyobb tekintélye. Ha leírom a nevét az illető pszichológusnak, mitől lesz jobb neked? Titoktartást kért, érhető okokból.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!