Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Szülők, mit szólnátok ahhoz...

Szülők, mit szólnátok ahhoz ha a gyereketek kihagyna egy évet az egyetem előtt ebben az esetben?

Figyelt kérdés

Most vagyok 18 éves, érettségi előtt állok. Mindig tanár szerettem volna lenni, de erről nagyon sokan lebeszéltek(szülők,rokonok, tanárok)így nem is írtam be a jelentkezésnél. Igazából megértem miért beszéltek le róla, mert itthon tényleg nem a legjobb a tanárok helyzete, de nekem tényleg ez lenne az a szakma ami nagyon érdekelne szinte kiskoromtól kezdve. Beírtam két másik szakot, ami szintén érdekelne, de nem érzem hogy akár valamelyik is olyan szinten izgalomba hozna mint a tanári. Az első szakra nagyon magas a ponthatár és eléggé félek hogy nem vesznek fel(szinte tuti)a második pedig bár tetszik, de nem hiszem hogy szeretném egész életemben csinálni. Szóval arra gondoltam, hogy külföldön tanulnék középiskolai tanárnak. Amúgy is tervben volt(vagyis inkább csak nálam, a szüleimnek bár említettem, de nem annyira komolyan)hogy kimennék egy évre au pairnek. Két nyelven beszélek, de azért szeretném mindkettőt kicsit fejleszteni, illetve ha olyan országba mennék akkor valamilyen szinten a helyi nyelvet megtanulni és azután pedig abban az országban jelentkezni egyetemre. Ezt csak azért félek felhozni a szüleimnek, mert a másik szakra(amit kevésbé szeretnék)szinte tuti hogy felvesznek, de én meg nem látom értelmét hogy elkezdjek valamit amit nem szeretnék csinálni.Illetve a tanárit semmiképpen nem az országban akarom végezni és nem is nagyon akarok itt tanár lenni, szóval ha az országban maradnék akkor tuti nem azt tanulnám.

Szóval, a kérdés lényege az, hogy szülőként hogy állnátok hozzá ha pl a gyereketeket felvennék egy egyetemre de ő a biztos helyett inkább külföldöt választaná?

Előre is köszönöm szépen a válaszokat és bocsánat ha van benne helyesírási hiba vagy nagyon össze-vissza a dolog!


2021. ápr. 1. 00:02
1 2 3
 11/28 anonim ***** válasza:
63%

10# Fuu, de bunkó vagy, mi az hogy "drága"?

Mit képzelsz magadról?

2021. ápr. 1. 07:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/28 anonim ***** válasza:
54%

Normális okból megérteném. De nálad nem. Valamilyen szinten megtanulod a nyelvet és tanár leszel? Aha... Az édeskevés lesz, ugye tudod? Anyanyelvi szintén hány nyelvet beszélsz? Az adott nyelvet beszélő országok közül hol feltétel, hogy állampolgár legyél? Ott ingyenes számodra az egyetemi oktatás, keresel mellette eleget a tandíjra, egyéb költségekre?

Ha ezekre kész megoldással állnál elő, támogatnám az ötleted. A leírtam szerint viszont csak egy bizonytalan kisgyerek vagy még, érj nyugodtan 1-2 évet, addig dolgozz.

2021. ápr. 1. 07:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/28 anonim ***** válasza:
76%
Én örülnék és támogatnám (és megszervezném melyik kint élő ismerés tud azonnal érte menni ha baj van). Én pár év egyetem után halasztottam, úgy mentem külföldre, megtanultam angolul, szuper szakmai tapasztalatokat szereztem, megismertem jófej embereket, az egyik hazajött velem és később hozzámentem. Ma már úgy látom, jobb lett volna ha középsuli után rögtön megyek, és csak utána iratkozok be egyetemre, érettebben álltam volna neki az egyetemi létnek. Németországban ez pl egyáltalán nem szokatlan.
2021. ápr. 1. 08:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/28 anonim ***** válasza:
77%

Az előző válaszokból kiindulva most lehet nagyon nem leszek népszerű, de én támogatnám. Abból kiindulva, hogy én először a szüleim akarata miatt jogásznak készültem, de mivel nem akartam igazán, az egyetem szörnyű volt. Nem is a tanulással volt baj, hanem azzal hogy utáltam amit tanulok, éreztem hogy ez nem az én pályám, szóval egy év után otthagytam. Kimentem egy évre au pairnek Svédországba. Németül és angolul beszéltem(de csak ilyen erősebb középszinten) és fél év alatt simán feltornáztam magamat egy erős felsőfokra mindkettőből. Nagyon sokan nem hiszik el, de az anyanyelvi környezet iszonyatosan sokat tud segíteni, főleg hogy rá vagy szorulva hogy a családdal így beszélj. Közben svédül is tanulgattam mert volt pár svéd ismerősöm.Egy év után elmentem gyógypedagógiát tanulni az egyetemre. Máig is azt tanulom és imádom. Már lassan végzek, de már dolgozom mellette a szakmámban is elég szép fizetésért. (a szüleimet csak az nyugtatta meg hogy itt többet keresek gyógypedagógusként mint otthon jogászként keresnék)

Szóval átérzem a helyzeted, tudom hogy milyen az mikor közeleg a határidő de neked az agyad össze-vissza áll ennek ellenére muszáj valamit beírnod. Én is átmentem rajta..Szerintem ha nagyon nem akarod azt a szakot amit beírtál, akkor inkább menj ki egy évre. Ha most felvennének valószínűleg jövőre is ha mégis úgy vagy vele hogy inkább hazajössz. Az au pair munka iszonyat nagy felelősséget, magabiztosság fog adni, nagyon sokat tudsz majd belőle profitálni. Mondom ezt úgy, hogy én nagyon bizonytalanul álltam a dologhoz, de kicsit sem bántam meg. Arra nem kell számítani hogy sokat keresel vele, mivel a család minden költségedet állja majd, viszont kapsz egy kis zsebpénzt is. Én plusz négy órában egy kisboltban voltam eladó. A munkához mérten elég sokat kerestem, ami még mindig nem a legnagyobb összeg, de nekem elég volt arra is hogy félretegyek.

A nyelvekről pedig annyit, hogy jó ha tudsz idegen nyelvet amivel ki tudod magad fejezni, de pl említetted hogy megtanulgatod a helyi nyelvet is. Ez egy ideig tökéletesen elég lesz, hidd el. Én is nagyon alapfokon tudtam svédül mikor jelentkeztem az egyetemre mégis felvettek gyógypedre. Ennek az az oka, hogy angolnyelvű képzésre jelentkeztem és úgy voltak vele hogyha svédül akarnám csinálni akkor a svédre jelentkeztem volna. (Amúgy később mondta egy professzorom is, hogy a külföldi diákok 60%-70%-a semennyire nem tud svédül, finnül, dánul mikor ilyen egyetemekre jelentkezik) Ennek ellenére simán megtanultam svédül, mert nagyon sok svéd barátom, csoporttársam, ismerősöm lett. Beszélni hamarabb tudtam mint írni, szóval később csak azért jelentkeztem nyelvtanfolyamra hogy az írott dolgokat is megtanuljam,de ma már semmi problémám sincs azzal sem. Észre fogod venni hogy egy angol képzésen senkit nem fog érdekelni tudsz e egy másik nyelven, a többi meg majd jön magától. Én sem hittem volna hogy valaha svédül fogok beszélni, de itt vagyok most..

Szóval összegezve, szerintem mindenképp próbáld ki magad, veszíteni nem sokat veszíthetsz vele. Én drukkolok!

2021. ápr. 1. 08:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/28 anonim ***** válasza:
11%

En megmondtam a gyerekemnek mert o is igy gondolkodott. Ha az egyetemen kihagy egy felevet is minden anyagi tamogatast megvonok, hozzank nem johet tobbet lakni sem.


Nem azert tanitattam 18 evig, mindent megadtam neki, dolgoznia nem kellett, hogy most a kedve szerint utazgasson

2021. ápr. 1. 09:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/28 anonim ***** válasza:
48%
Én mindenképp támogatnálak, szerintem jó a terved, bár kitalálhattad volna előbb is.
2021. ápr. 1. 09:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/28 anonim ***** válasza:
75%
Anyam ugyanigy volt vele. Osszejott egy amerikai pasival (nagyon rendes, mar 20 eve egyutt vannak) és Floridaban tanult tanarnak. Hidd el, mindenhol ugyanaz megy mint Magyarorszagon. Tanarnak menni nem eri meg. Ha a diakok jok, akkor a kollegaiddal lesz a gond.Nem tudom te hova akarsz menni, de itt Amerikaban szornyu a rendszer. Ha masik allamba akarnak menni tanitani, akkor ujra le kell tenned ilyen vizsgat...
2021. ápr. 1. 09:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/28 anonim ***** válasza:
35%

Au-pairkedés? Hol? Most?


Felejtős, én sem tudok dolgozni (tagesmutter, au-pair, Tierbetreuerin) amióta ez a szrság van.

2021. ápr. 1. 10:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/28 anonim ***** válasza:
82%
Hát ez a te döntésed.Ha ezt akarod,akkor csináljad.Benne van,hogy nem fognak neki örülni,de kesőbb ha látják rajtad hogy komolyan gondolod akkor változhat a véleményük
2021. ápr. 1. 10:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/28 anonim ***** válasza:
63%

Hát ez a te döntésed


Miért, az kinek a döntése volt, hogy nem mehet tanárnak???

2021. ápr. 1. 10:16
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

További kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!