Éreztétek már úgy, hogy nem kaptátok meg a szüleitektől azt a szeretetet, amit megérdemeltetek volna ?

#8 de szeretni nem lehet úgy, hogy kötelességed, hogy szeress és akkor szeretsz. ha valakiben nincs ez meg akkor nincs. ez nem olyasmi amiről akarattal döntünk. arról döntünk akarattal, hogy adunk e neki enni, oda figyelünk e a sorsára, hogy képes legyen önálló életet élni, azaz, hogy felneveljük.

de miért nálad döntés kérdése kit szeretsz?

Én most vagyok 14 nevelő apámmal és anyukámmal élek és nem egyszer kötöttem már ki sírva a földön mert annyit mondtam hogy: "nem vagyok paraszt"

A gyerek érték, és akinek nem az, az ne vállalja. Legyen már mindenkiben annyi felelősségérzet, hogy gyerekvállalás előtt kicsit elgondolkodik, hogy vajon ő alkalmas lesz-e szülőnek. Ha az én szüleim - főleg az apám - ezt megteszi, akkor nem torzítja el a személyiségemet a húgoméval együtt. Mert mi úgy nőttünk fel, hogy nem tudhattuk, aznap majd üvölt-e velünk az apánk olyan dolog miatt, amiről két kicsi gyerek nem tehet, vagy sem? Mindenért minket hibáztatott vagy anyánkat, vagy mindhármónkat. Rajtunk vezette le minden dühét, sikertelenségét, mindennek elmondott minket. Azt hiszem a tankönyvekben ezt nevezik lelki terrornak. Anyám és a (10-12 éves) húgom kurtizán volt, így szólította őket, engem tehénnek (kövérkés gyerek voltam). És ha éppen agresszív volt, sosem mulasztott el mindhármónkat megszégyeníteni vadidegenek előtt, otromba és közönséges stílusban. Ennek a vadembernek egyedül kellett volna élnie, és nem tönkretennie három embert. A felesége több Frontint szed ma is, mint amennyi ételt eszik. A húgom csak apánk korabeli férfiakkal tud kamaszkora óta szexuális kapcsolatot létesíteni, ami szerintem nem normális. Ezt a görény apánknak köszönhette, akinek a szeretetére vágyott, de sosem kapta meg. Az ostoba és befolyásolható anyánk pedig pont olyan hibás mindenért, mint az apánk, mert mindent hagyott. Hárman sírtunk és rettegtünk attól a féregtől. Én felettébb önbizalomhiányos lettem és sosem vállalnék gyereket, mert nem volt otthon megfelelő mintám. Én - a két rémes szülőmmel ellentétben - felelősségteljes vagyok és sosem ártanék a gyerekemnek. És hogy biztos így legyen, sosem lesz saját és nevelt sem. Ezzel tartozom. Köszi anyu (szigorúan kisbetűvel) és apu!