Elfogadnátok huszonévesen egy lakást a családotoktól, ha ebben a helyzetben lennétek amiben én vagyok?

Apukám örökölt a nagynénje után és nekik nem nagyon kell a pénz, nincsenek nagy igényeik az életben, 60 körüliek már. Ezért anya kitalálta, hogy vesznek nekem egy lakást az egyetemvárosomban, ahová egyetemre járok, amiben apa is benne van. Viszont ez úgy lenne megoldható, hogy ők adnának 13-14 millió forintot és nekem is van még 4 millió forint félretett pénzem, amiből egy nagy részét beleraknám, de lehet még kellene is felvenni 1-2-3 millió forint lakáshitelt, hogy biztos kijöjjön egy 1,5 szobás lakás és az extra költségek (illeték, ügyvéd, bútorok, minimális felújítás ha kell). Az egyik gondom az, hogy miután 1,5 év múlva befejeztem az egyetemet, majd lehetséges, hogy Budapestre szeretnék költözni és akkor itt lenne egy lakásom egy olyan városban, amihez már semmi közöm szinte, mert se a családom, se senkim nem ott él. El lehet adni persze, de az illetéket, ügyvédet, felújítást, bútorokat minden alkalommal fizetni kell amikor lakást veszel és az miatt jó pár millió forintba kerül minden egyes költözködés. De amúgy Pesten ennyiből semmilyen lakás sem jönne ki.

A másik nagyobb gond az, hogy apukám alkoholista és megbízhatatlan. Pár éve örökölt a nagymamámtól is és mama otthoni lakását még nem itta el, de amit örökölt pár millió forint készpénzt is annak a nagy részét már elitta, elverte hülyeségekre, mert egész életében nem tudott bánni a pénzzel. Ezért félek, hogyha azt mondanám most még nem kell a pénz lakásra, akkor ez a pénz 3 vagy 5 év múlva már sokkal kevesebb lenne, ha még egyáltalán meglenne apa miatt. Legszívesebben csak azt mondanám tegyük be állampapírba, aztán majd ha kell néhány év múlva (mondjuk egy pesti lakás önerejébe), akkor elfogadom, de apa miatt ezt nem lehet megtenni. Ezért érzek egy nyomást magamon, hogy ez egy vissza nem térő lehetőség most apukám miatt, akivel nem lehet tervezni előre sajnos. Te mit tennél a helyemben?