Tényleg olyan nagy kérés, hogyha ürítenem kell, épp úton vagyunk, és a hasam átkozottul fáj, ne viccelődjön, ne szóljon hozzám, ne akarjon beszélgetni?

Apámról van szó. Éppen jöttünk hazafelé, sajnos út közben jött, hogy tökéletesen működik az emésztésem, de még 10-15 perc, mire hazaértünk. A hasam úgy fájt, mint egy rosszabb havibaj, csak görcs nélkül. Ő meg, elkezdett viccelődni, nem maradt csöndben, és a viccelődésnél alig akart nem eltérni attól, hogy... nos nagy wc. Kértem, maradjon már csendben, vagy legalább másról legyen szó, de mivel kínomban nevettem az ő baromságain, folytatta. Itthon meg, merthogy amint leparkolt, én már ugrottam is ki, kaptam, hogy mit drámázok. Meg neki is szokott fájni a háta, általában mindig, mégsem mondja nekem, hogy "maradj már csöndben + valami trágárság". Azért vagyunk ritkán együtt, hogy beszélgessünk.

Aha. Amikor havibajom van és éppen görcsölök, vagy amikor fáj a hasam bármi más miatt, de úgy istenesen, akkor csak csöndben ülni akarok, nem beszélgetni. Erre rávágta, hogy oké, nem kell beszélgetnünk, minek is az (úgy általánosan). Most ez komolyan ekkora kérés, hogy be kell sértődnie?