Mit tegyek, ha anyám ahogy egyre jobban közeledik felém, annál jobban undorodom tőle és taszít?

Anyám még mindig úgy kezel minket, mintha 5 évesek lennénk. Nem arról van szó, hogy "nem enged el bulizni", vagy "nem engedi hogy ott aludjak a barátomnál", nem ilyenben nyilvánul meg.

Folyamatosan bejön a szobámba, csikiz, meg "viccelődik", ami rohadtul nem vicces. Ha nem nevetek rajta, nem hagy békén. Elvárná, hogy mindenhová kísérgessem. Postához, orvosi rendelőhöz, boltba, körmöshöz, stb. Nem arról van szó, hogy lusta vagyok, hanem arról, hogy minek mennénk folyamatosan ketten. Minek mennék vele körmöshöz? Hogy üljek ott és nézzem hogyan csinálják a körmét?

Gondoltam már arra, hogy az anya-lánya programok hiányoznak neki, amik sose voltak. Nyitottam felé, mondtam menjünk el ide, menjünk el oda, hát oltári nagy balhét csinált ott az utca közepén, mert neki nem tetszett valami.

Kihív a konyhába, hogy beszélgessünk, oszt csak a beszélgetésből annyi van, hogy telefonozik és szívja a cigit.

Ha egyszer nem az van, amit ő akar, akkor már vergődik. Azért nem megyek el vele ruhát vásárolni, mert csak a vita meg a veszekedés van belőle, mivel neki soha nem tetszik az, amit én akarok. Ezért mindig úgy vesz ruhát, hogy nem vagyok ott. De ilyen 10 éveseknek valót. Amikor mondom, hogy nem tetszik, és nem fogom felvenni, akkor vergődik meg széttépi a ruhát.

Meg még az is zavar, hogy csinál valamit, megbánt, nem kér bocsánatot, úgy csinál, mintha mi se történt volna, és elvárja, hogy ölelgessem, mint egy 5 éves.