Miért kell ekkora feneket keríteni annak, hogy elmentem wellnessezni és ezt nem jelentettem be a családnak?
22 éves vagyok, 18 évesen elköltöztem otthonról a továbbtanulás miatt. Azóta havonta 2-3 napra járok haza, tehát én maximálisan úgy érzem, hogy sikerült "leválnom" a családomról. Anyám mégis felhív napjában háromszor, hogy ettem-e rendesen, mit ettem, mi van rajtam, fel vagyok-e jól öltözve. Sokszor mélygarázsból mélygarázsba közlekedek autóval, utálom a vastag kabátokat, ezért sokszor úgy megyek, hogy pulcsi + bőrkabát, vagy egy vékonyabb szövegkabát. Télen is, mert nagykabátban nem vezetek és több idő, amíg fel-le öltözködöm a kocsi mellett, mint amíg csak kiszállok és megyek a dolgomra. Ettől függetlenül nagyon keveset vagyok beteg, utoljára másfél éve, nyáron voltam az... Mégis mindig hallgatom, hogy beteg leszek, megfázok, de ezt így naponta 3-szor biztosan. Vagy hogy bárhová megyek, nagyon vigyázzak a táskámra, cuccaimra, mert kirabolnak, elviszik a pénzemet, kártyámat. Ha pl el kell menjek a belvárosban valahová, anyám már előtte nap pánikol, hogy biztos történni fog valami. Úgy, hogy 4 éve élek Budapesten, soha semmilyen atrocitás nem ért, de még csak parkolási bírságot sem kaptam.
Szóval erősen túlféltene még mindig, ezért megtanultam, hogy jobb bizonyos dolgokat nem elmondani. Azért, hogy ő se idegeskedjen és hogy engem se idegesítsen azzal, hogy egy sima vásárlás előtt 5-ször felhív, hogy nagyon vigyázzak magamra és még utána is le kell fotózzam neki a pénztárcámat, kulcsomat, hogy biztos megvan és nem lopták el...
Hétfőtől szerdáig wellnessezni voltam egy közeli barátommal és én ezt nem gondoltam annyira nagy dolognak, amit be kellett volna jelentenem. Mikor hétfőn hívott az anyám, mondtam, hogy most szerdáig nem leszek otthon, mert elutaztam XY-nal kicsit (vállalkozóként ő tudott szobát foglalni). Én pont 1 éve nem voltam sehol, nagyon hiányzott már egy kis kikapcsolódás és ez a pár nap is nagyon feltöltött. Mégis anyám 200 km-ről végigbalhézta az egészet, hogy én hogy mehetek el úgy, hogy nem is szólok és mi van, ha ott történik velem valami, azt se tudja, hogy hol keressen és hogy ülhetek be másnak az autójába így... Ma is felhívott halálra vált hanggal, hogy ő nem érti, hogy siklott félre így a nevelésem, meg hogy én szó nélkül csavargok idegen helyeken.
Végeztem a vizsgáimmal, semmi dolgom, kötelezettségem nem volt itthon. Jött ez a lehetőség, én pedig éltem vele és egy percig sem bánom, mert nagyon jól éreztem magam. Lassan 23 éves vagyok, mégis azt érzem, hogy az anyám 15-16 évesnek gondol. Jól érzem, hogy ezt nagyon túlreagálta?
Mintha csak magamat hallanám.
Amikor én voltam 21, egyik albiból átmentem egy másikba. Reggel 7-kor a metróra vártam, már akkor hivott, hogy milyen az új lakás. Mondom szuper, 11-ig pakolásztam, de minden a helyén. Erre elkezdett kiabálni, hogy normális vagyok-e este 11-ig pakolni, ha tudom, hogy 6-kor kelnem kell. El fogok ájulni a fáradtságtól...
Nagyon fárasztó az ilyen túlféltés, tudom.
Én már 32 vagyok, engem azóta nem félt, mióta megszületett a gyerekem 😂 De vele is elkezdte ugyanezt, azt viszont nem hagyom, hogy őt bekorlátozza a féltésével.
Ma már csak magában fortyog, és olyanokat mond, hogy neki meg sem szabad szólalnia.
Sajnálom, mert csak jó szándék van benne. De meg kell tanulnia kezelni ezt a túlféltést. Neki sem jó ez, folyton rágja a körmét. Nekünk meg pláne.
Kicsiként is ilyen volt velem és nyilván akkor örültem neki, hogy pl. sosem kell rendet raknom a szobámban, mert ő megcsinálja, vagy 16-17 évesen is bármit megkívántam, csak szólnom kellett és ő megcsinálta, hozott-vitt autóval mindenhová stb. De ezért lett később az, hogy mikor különköltöztem, fél évig inkább hazamentem minden csütörtökön, mert nem tudtam, hogy működik a mosógép, vagy hogy hogy kell elkészíteni a kedvenc ételeimet és akkor szenvedés volt egyedül élni, mert úgy éreztem, hogy én mindenre képtelen vagyok és nagy falat ez nekem. Aztán szépen lassan belelendültem, ma már a sütés, főzés az egyik hobbim, megtanultam kezelni az itthon lévő háztartási gépeket is függetlenül attól, hogy szerinte nem kell nekem tudni, hogy működik a mosógép, mert biztos tönkreteszem a ruháimat, ha nekiállok itthon mosni és vigyem csak haza a szennyest, majd ő megcsinálja... Szóval ő mindig arra nevelt, hogy féljek és tartsak az új dolgoktól, mert ha elkezdek főzni, biztosan felgyújtom a lakást, ha vezetek, tuti balesetezni fogok, ha elmegyek valahová, elrabolnak, kirabolnak.
Kicsinek is ezt csinálta, én nem kaphattam görkorcsolyát, mert hogy az veszélyes és kitöröm a nyakam, meg majd előtte elvisz a balesetire, hogy nézzem végig, hogy mekkora fájdalmaik vannak az ott lévőknek. Telente nem korizhattam, mert beszakad a jég, összetöröm magam. Ha mentünk síelni barátokkal, én nem mehettem le egyik pályán sem, mert veszélyes és kitöröm a nyakam. Szóval ez a korlátozás már régen is megvolt és nagyon sok idő kellett, amíg rájöttem, hogy az új dolgok nem feltétlenül veszélyesek.
"Hol voltál wellnessezni??? Minden ZÁRVA van!"
Ez nem igaz. Tájékozódj, mielőtt hülyeséget írsz.
Én csak annak örülök, hogy ennyi túlféltés mellett még volt benned elég mersz, hogy kilépjél ebből, önálló életet kezdtél, dejó. Hányan nem merik ezt meglépni. Ilyen anyuka arra neveli a gyereket, hogy életképtelen legyen, minden megcsinál helyette, de anyukában ilyenkor szerintem ott van az is, hogy oltalmazhassa élete végéig, elmentél de nem tud rólad leszakadni, mániája, hogy segíthessen, nem tudja elfoglalni magát ezek szerint mással.
Ez a túlféltés semmire nem jó, nem egészséges, így nem lehet beletanulni az életbe. Hála ég neked sikerült. Másoknak is ezt kívánom.
Nálunk a testvérem mai napig szól a szüleimnek, hogy ide megy, oda megy, mikor ér haza stb, idősebb nálam. Én 35 vagyok, mióta nem élek velük, semmit nem mondok el nekik. Így engem nem is féltenek úgy, nincs min aggódni. Ha tesóm nem telefonál, hogy odaért, ahova ment vidékre, akkor felhívják, hogy nincs-e valami baj. Én nem szólok, és így nem aggódnak feleslegesen. :D De rajtam nem is kérik számon, tudják, hogy független fajta vagyok, élem az életem, megbíznak bennem. Tesómnak azért volt pár balesete gyerekkorában és felnőttkorában, őt joggal féltik jobban. :D
De nem is tud leválni a szüleinkről, pedig annyira lázadt gyerekkorában... Én szófogadó aranyos kislány voltam, aki ahogy tudott, lécelt. :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!