Felnőttként hogyan kezelitek a kéretlen vagy rossz tanácsokat a szüleitektől? Valamint hogyan tudattátok velük, hogy már a ti kezetekben van a sorsotok?

Fú, de egy undorító tipus az ilyen. Anyósom dettó. Nem okos, de mindig, mindent jobban tud, és hazudós is.

Ami működik, hogy nem avatod be semmibe. És kerülöd.

Minél ritkább a kontakt annál kellemesebb.

A járvány egyetlen haszna, hogy én nem láttam nem hallottam már másfél éve.

Neked sem kell külföldről sűrűbben hazajönni.

Tudom mit érzel, engem mindig is hülyének nézett apám a semmiségekért is. Pl: tegnap kérdeztem tőle egy rendeléssel kapcsolatban (2-ra rendeltem arról az oldalról, és teljesen máshova szállították ki a csomagom, de jó címet adtam meg), azt már hülye vagyok és nem értem a dolgokat...mert a csomagot onnan fogják szállítani stb.

Rosszul esett nekem is, de csak azt tudom mondani, higy amíg velük élsz, addig "egyik füled én be, a másikon ki" hizzáállásod legyen. Nem érdemes az ilyen szülőkkel foglalkozni, mert ez élteti őket.

Megértelek Kérdező, én anyámmal jártam így. Meggyőződése, hogy én nem egy másik felnőtt ember vagyok, hanem az ő toldaléka, és mivel a saját élete nem volt neki elég izgalmas, sokáig az enyémet bitorolta és élte, irányította. Ő is beleszól(na) mindenbe (ha tájékoztatnám mindenről), és mindent jobban tud (pl. a saját szakmámat is). Barátkozz meg a gondolattal, hogy senki nem lesz szent attól, hogy gyereke születik. Aki korlátolt, azután is korlátolt lesz, aki rossz természetű, azután is rossz természetű marad.

Az ilyen SOHA nem fogja megérteni, főleg nem elfogadni, hogy a felnőtt gyereke szemmagasságban van vele, ezért erővel kell a határokat védeni. Ehhez szükséges egyfajta érzelmi távolság a szülőktől - ebben segíthet a fizikai távolság is, valóban könnyebb lehet, ha elmész külföldre (de önmagában nem lesz megoldás, csak ha érzelmileg is leválsz). Nagyon nehéz ezt végigvinni és meggyógyulni, ha valakit nem egészséges módon neveltek fel, és már gyerekkorában megnyomorították a személyiségét, de nem lehetetlen.

Amúgy a kérdésedre válaszolva: anyámat a mai napig nehezem tudom kezelni. Időnként muszáj vele beszélni. Az egy dolog, hogy nem árulok el neki túl sok dolgot, de így is teljesen le tud nullázni érzelmileg. Igyekszem a beszélgetést célirányosan a megtárgyalandó pontokra fókuszálni, és nem szabadjára engedni.

Baromi igazságtalan az élet amúgy. Ismerek olyan embert, akinek az esze-szíve a helyén van, és neki is vannak gyerekei. Ősszeszorul a torkom, ha arra gondolok, én is születhettem volna oda.