Akik szenvednek a szüleik miatt?

Gyakori veszekedések, ide oda megcsalások, a kölyöknek kuss a neve mentalitás, nálunk ez van. Így elolvasva talán durvának tűnhet de egyáltalán nem olyan vészes, "tudom kezelni" helyzet, személyesen több hasonló korú fiatalt ismerek aki rosszabb helyzetben van.

Az én szempontomból ez biztosan megszakad mert egy betegség következtében sajnos nem lehet gyerekem. Bár biológiai nem lehet, de ha egyszer lesz (szerintem a család nem vérségi alapon működik) figyelni fogok rá hogy normális körülmények között szeretetben nőjjenek fel.

Apukám egyik ismerősének mindig is nagyon rossz volt a kapcsolata az anyukájával, ő pedig a saját lányával bánik rosszul (a fiával nem)

Anyukámnak semmilyen traumái vagy bármi ilyesmi nem volt, de elég szigorúan fogták, pedig ő mindig jól viselkedett. Ezért ő mindig is egy kicsit lazábban kezelt minket.

Szerintem azon múlik minden ki mennyire akar tudatos lenni, mennyire figyel oda hogy ne essen abba a hibába mint a szülei.

Nálunk anyukám meghalt apukám meg egy alkoholista volt aki folyamatosan bántott minket,nem csak fizikailag de lelkileg is nagyon rossz volt. Ha hazajöttem a bántás várt,a suliban is cikiztek miatta. 18 évesen leléptem de mindig visszahallottam miket csinál. Szégyen volt.

Ma már van egy kisfiam,imádom és soha nem tennék vele olyat amit velem az apám,igyekszem jó pèldát mutatni ès kihagyni abból hogy megérezze ezt a sok lelki fájdalmat.

Viselkedjetek szépen, indokoljátok meg, hogy mit miért mondtok!

--- Irén néni

Megszakítottam a sort.

Tudatosan készültem a gyereknevelésre. Könyveket, cikkeket olvastam az adott életkorról, igyekeztem legalább a tipikus hibákat elkerülni.

Ők elképzelni sem tudják azt, ahogy nekem kellett élnem. Nem szívesen beszéltem nekik az első 18 évemről, most sem tudnak mindent, jobb, ha azok a dolgok nálam maradnak.

A gyerekeim már felnőttek, talpraesettek és boldogok, látom rajtuk, hogy jól csináltam.

Ezzel már elégedett vagyok.

2 mérgező szülő gyereke vagyok.

Mióta az eszemet tudom lelkileg terrorizáltak, anyám néha vert is. Minden mozdulatomba belekötöttek, gúnyolódtak rajtam, megszégyenítettek mások előtt, rombolták az önbizalmam, ami soha nem is volt. Már az óvodában ilyeneken agyaltam, hogy biztos rajtam nevetnek az óvónők stb. Mindenen szorongtam. Nem mehettem velük sehová, be voltam zárva a házba, bár volt, hogy nyitva hagyták az ajtót, de az összes kulcsot elvitték, hogy ne tudjam bezárni az ajtót és ne mehessek sehová.

Mindenből a legolcsóbbat kaptam, azt is csak végszükség esetében. Volt 2 nadrágom, 2 pulóverem, pár felsőm, azok is a kínaiból, amik pár mosás után bolyhosak lettek. 3000 Ft-os iskolatáskát nem kaptam meg, mert lesz az olcsóbban is, vagy piacon egy használt cipőt áruló embertől egy 1000 Ft-os cipőt, ami új volt, rajt volt a címke, mert nem ér az annyit.

Apám az ételt is sajnálta tőlem, folyton azt leste, hogy mit eszem, mindenhez volt valami hozzáfűzni valója. A mai napig szorongok, ha más előtt kell ennem.

Kaptam 500 Ft-ot, jobb napokon 1000 Ft-ot, hogy abból vegyek kaját magamnak egy hétre az iskolában.

7 lakat alatt tartottak, nem mehettem soha sehová.

Később, ha merészeltem magamnak venni akármit is a fizetésemből, pl egy 350 Ft-os körönlakkot, akkor én mit képzelek magamról, nagyon szeretek költekezni.

Van egy 9 hónapos csodálatos kisifam, akit mindennél jobban szeretek. Soha de soha nem fogok úgy bánni vele, ahogy velem bántak a szüleim. Fel nem foghatom, hogy hogy viselkedhet valaki úgy a gyerekével, ahogy a szüleim tették velem. Egyik gyerek sem érdemel ilyet.

Én megszakítom a kapcsolatot velük úgy tervezem mert ott élek.

Menekülni tervezek és családot semmi esetre sem akarok

Egy ilyen elbaszottat? Úgyis a seggfej apám azt hajtogatja rosszabb leszek mint ő

Hogy rohadna el