Nem bírom elviselni az örökbefogadó szüleim viselkedését! Mit tegyek?

16/l

Tehát a sztori ott kezdődik hogy 4 éves voltam amikor engem örökbefogadtak anyáék. Majdnem 5. És előtte már voltam nevelőszülőknél stb. és emlekszem 7 évesen anyáék rátaláltak egy naplóbejegyzésemre ami nagyon rosszul esett nekik:hogy én csak a harmadik szüleimnek tekintettem akkor őket, és kívàncsi voltam hogy ők nem dobnak e el engem. Persze megmondták,hogy ilyen nem fog megtörténni. De azóta is van oéldaul ha az utcán mögöttem mennek vissza nézek hogy ott vannak e még. Rengeteg szeretetet adtak nekem, és ez egészen addig a percig jo is volt amig nem kezdtem el iskolába járni es a többiek el kezdtek szekalni, meg verni is és én lettem az osztály kitaszitottja azért a tényért, mert minden jegyemmel és minden mondatommal anyuéknak akartam megfelelni. És a legrosszabb az egészben az, hogy tulajdonképpen azért, hogy ne dobjanak el. Aztán amikor kamaszodtam lejjebb engedtem a tanulásba. Azt hiszem az iszfálytarsak miatt megelégedtem a 4es-5össel. Ez apáéknak nem tetszett mindig kiabaltak velem es azota romlott el a kapcsolatunk. Óriási büntudatom van emiatt, de néha mar azt érzem hogy nem is szeretem őket, csak félek hogy egyedül maradok. Ők se segitenek tulzottan: ha durvabb veszekedés van néha a fejemhez vágnak pl olyat hogy: az alma nem esik mesze a fájától, vagy hogy ha igy folytatom visszavisznek. Ettől már totál bediliztem, egy önbizalom-és szeretethiányos lany lett belőlem, aki mar egy kedves szóért is ölni tudna. Anyáék úgy kezelnek mint sgy kisgyereket, ha ezért merges vagyok rájuk csak nevetnek, és nagyon idegesít hogy azt mondják hogy én lelkileg 12 éves vagyok. Mert levonják a 4 évet. Ez engem sokszor annyira feldühít hogy idegrohamit kapok a szobámba.

Boccs hogy hosszú lett. Vélemény?