Szüleim nem szeretik egymást?
Sokáig gondolkodtam rajta, hogy mi okozza nálam a szorongást, illetve az állandóan depressziós, "kiégett" hangulatot..Harmadik gyerekként jöttem a családba, amikor engem anyukám megszült, már 30éves volt, a testvéremet 18 évesen szülte. Mindíg belegondolok abba, hogy előttem mennyi minden volt. Körülbelül 6-7 éves koromig voltunk egy igazi család. Külföldre jártunk nyaralni, közös családi kirándulások, jó volt minden. A szüleim is elég fiatalosak voltak, a halvány emlékek jelen vannak. Azóta rossz minden, nem szeretik egymást, szerintem apukám félrelépett. Körübelül 7éves korom óta, már nem mentünk külföldre nyaralni, együtt sem, közösen sem, hanem apukánk nélkül mentünk nyaralni. Úgy nőttem fel hogy minden nap ordibáltak egymással, volt hogy apa megütötte anyát. Anyagilag is külön vannak, konkrétan összevesznek azon hogy ki itta meg a másik tejét. És ez a durva az egészben hogy még mindíg együtt élnek, mert anyukámnak nincs pénze elköltözni.
Lehet ez a szorongásom oka hogy 10 éve feszültség van a családban??
És a legrosszabb abba belegondolni, hogy a szüleim már 50évesek,és azt látom rajtuk hogy elbánt velük az élet. Kilátástalanok, már nincs céljuk, bennevannak a mindennapi mókuskerékben. 18vagyok,és úgy érzem már ennyi volt a gyerekkorom, mehetek Egyetemre, utána meg dolgozni. Nem vagyok kész erre.





"Lehet ez a szorongásom oka hogy 10 éve feszültség van a családban??"
Szerinted?





Erre nem igazan lehet mit mondani.. Nekik kell megoldani ha megakarjak.
Te max elrettentesnek foghatod ezt fel hogy mit ne csinálj, es milyen csaladi kornyezetet nem akarsz.
Szerinten lehetseges egyebkent ettol a szorongás. Nyilvan nem jo folyamatos stresszben elni.
Szerintem nem kell igy erezned. Függetlenül a szüleidtol, támaszkodj a testvéreidre, barátaidra. Elotted az elet.. Megtalalod majd a parodat, elkoltoztok. Segíthetsz anyukádnak. Probalj pozitívan hozzaallni.










Hát nézd. Nekem apám non stop csalta anyám. Meg ugyan nem ütötte, de lelkileg kicsinálta. Minden nap tett valami megjegyzést, hogy egyébként miért is egy nulla. Aztán már többet volt távol mint otthon. Amikor dolgozni kezdtem gyakorlatilag mindent megvettem anyámnak amit apám nem. Törődtem vele, elvittem wellness hétvégékre, ruhákat vettem, hyarulon savas arctöltésre vittem, hogy újra régi önmagára emlékeztessen. Ő lett az én mini projektem. Ő élvezte, élvezte azt hogy egész életében nem engedhette el magát de most csukott szemmel hanyatt dőlhetett, én akkor is elkaptam. Aztán minden átmenet nélkül meghalt. Keddről szerdára mikor mentem haza látogatni (heti 4szer!) Akkor csak ott feküdt élettelenül. 62 éves volt. Én pedig azóta nem térek magamhoz. Lassan 3 éve. És azóta nincs önbizalmam mert nincs senki a világon aki önmagamért szeret. Azóta céltalan vagyok mert már nem kell őt "megmentenem". Azóta minden nap eszembe jut látnom kellett volna rajta hogy beteg a szíve, orvoshoz kellett volna vinnem nem fodrászhoz. Na ezzel csak azt akartam mondani, hogy bánj csinnyán azzal mit húzol magadra és mit nem. Vigyázz anyudra, szeresd persze, de a világon semmiről nem tehetsz. Pontosan, már nem szeretik egymást, és ez nem a te hibàd. Vergődő emberek, millió és milliárd van belőlük. Talán csak beszélgess vele sokat, hogy egyáltalán lenne e benne hajlandóság önálló életet élni, ha anyagilag menne.
A saját maga által meghozott döntéseiben segítsd, ha tudod, ha nem akkor csak hallgasd meg és szeresd.





Üdv a valóságban!
Szerinted te nem fogod rohadtul gyűlölni azt, aki a nyakadon lesz 10-20-30+ évig?















Hát,elég nehéz helyzet,de ha anyud nem adja fel a küzdelmet és ott lesztek mellette (mármint te és a tesóid),akkor sikerülni fog.
Egyébként mi van a tesóiddal?
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!