Most komolyan én vagyok a szemét, amiért nem megyek el a világ végére néhány takaróhuzatért körülnézni?
Apámat felhívtam, hogy az asztalon lévő pénzzel mit kezdjek, mert nem nem beszéltünk meg semmit, aztán ha nem vagyok gondolatolvasó és találom ki, hogy vennem kellett volna belőle nagy csomag wc papírt, akkor azért kritizált volna.
Odaadja a telefont a kollégájának, aki elkezdett mesélni egy vásárszerűségről, ahol visszadobott, nem kért, teljesen új dolgok vannak, olcsón. Mondtam, van kedvem hozzá... de nem mostanában. Nem a szomszédban van, még ha a kolléga el is vitte volna, nem vágyok egy idegennel el kocsiban utazni... illetve több idegennel, mert másokat is visz. Jelenleg nem állunk jól anyagilag (legalábbis ebben a hónapban, nem állandó jelleggel), én meg most fogok egy évet halasztani a suliban és dolgozni menni, pontosabban először keresni munkát (megvan az elképzelésem és úgy gondolom, kell ez a leválási folyamatomhoz).
Meg lettem kérdezve, van e kedvem, de aztán, hogy nemet mondtam, apám kb rám akarta erőszakolni, hogy de, igenis menjek el, mert kellene itthonra takaróhuzat (van, csak nem elég kettőnknek, ha egyszerre cseréljük le), és minek vegyük meg a boltban drágán, ha ott van olcsón.
Tehát csak a huzat miatt menjek el. Hát nem. Inkább veszek majd az első fizetésemből, vagy szerzek valahonnan, de nem vagyok hajlandó qrva messzire elmenni, miközben neki van kocsija, nekem meg sok idegennel kéne fulladoznom más kocsijában, és reménykednem, jól tud vezetni a sofőr.
Apám kb rám csapta a telefont, vagyis akarta volna, ha nem vagyok gyorsabb, de tisztán hallatszott, hogy ki van rám akadva.
#18 és 20 vagyok. Tán baj, hogy megjegyeztem, hogy valószínűleg úgy illene, hogy még a benzin költségbe is be kellene (illene) szállni?
Ingyenélők pontoztak le, vagy valakik más univerzumból?
Mi az, hogy miről “dumálunk”?!
A kérdező egy szros kis eltartott gyerek, aki el akarta költeni az apja pénzét (ami nem veti fel őket), az apja pedig megmondta, hogy vegyen belőle ágyneműt. Képzeljétek, lehet, abban a vásárban csak 1-2 ezer Ft és képzeljétek, lehet, nekik az a plusz 2-3 ezer is számít, amivel többe kerülne pl egy Jyskben. És képzeljétek, hogy ingyen elvihették volna simán a kérdezőt, mert többen mentek oda amúgy is. De kössetek csak bele még ebbe is és védjetek egy ilyen pofátlan fajankót, akinek amúgy megkérdeznie sem volt muszáj, hogy mire költse azt a pénzt. Ok, megkérdezte, az apja meg elmondta. Neki nem tetszett.
Életével játszadozni, hát mindjárt meghalok 😂😂
Nálad is megállhatna a menet. A kérdező el akarta költeni az apja pénzét. Apuka megmondta, mit csináljon vele. Őfelségének nem tetszett, de mindezért még az apja a szemét és ahelyett, hogy megmondaná neki kerek-perec, hogy “lusta vagyok elmenni”, még itt szidja az apját idegen embereknek.
Ja és akadjon már még fönn valaki az árakon. Mondjuk addig elég felesleges, ameddig nem tudjátok, mennyibe került volna azon a vásáron és hogy kellett-e volna fizetni bármi benzinpénzt (amiről mellesleg egy szót se szólt a kérdező).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!