Most komolyan én vagyok a szemét, amiért nem megyek el a világ végére néhány takaróhuzatért körülnézni?

Apámat felhívtam, hogy az asztalon lévő pénzzel mit kezdjek, mert nem nem beszéltünk meg semmit, aztán ha nem vagyok gondolatolvasó és találom ki, hogy vennem kellett volna belőle nagy csomag wc papírt, akkor azért kritizált volna.

Odaadja a telefont a kollégájának, aki elkezdett mesélni egy vásárszerűségről, ahol visszadobott, nem kért, teljesen új dolgok vannak, olcsón. Mondtam, van kedvem hozzá... de nem mostanában. Nem a szomszédban van, még ha a kolléga el is vitte volna, nem vágyok egy idegennel el kocsiban utazni... illetve több idegennel, mert másokat is visz. Jelenleg nem állunk jól anyagilag (legalábbis ebben a hónapban, nem állandó jelleggel), én meg most fogok egy évet halasztani a suliban és dolgozni menni, pontosabban először keresni munkát (megvan az elképzelésem és úgy gondolom, kell ez a leválási folyamatomhoz).

Meg lettem kérdezve, van e kedvem, de aztán, hogy nemet mondtam, apám kb rám akarta erőszakolni, hogy de, igenis menjek el, mert kellene itthonra takaróhuzat (van, csak nem elég kettőnknek, ha egyszerre cseréljük le), és minek vegyük meg a boltban drágán, ha ott van olcsón.

Tehát csak a huzat miatt menjek el. Hát nem. Inkább veszek majd az első fizetésemből, vagy szerzek valahonnan, de nem vagyok hajlandó qrva messzire elmenni, miközben neki van kocsija, nekem meg sok idegennel kéne fulladoznom más kocsijában, és reménykednem, jól tud vezetni a sofőr.

Apám kb rám csapta a telefont, vagyis akarta volna, ha nem vagyok gyorsabb, de tisztán hallatszott, hogy ki van rám akadva.