Édesapám elhunyt. Hogy lehet ezt feldolgozni?

Édesapám kedden elhunyt. Egész életében sok betegsége volt de a legrosszabb az volt, hogy daganatos betegsége is volt.

Hozzá kell tenni, hogy nemcsak ez okozta a szomorú tragédiát. A kemoterápia csökkentette a tumort de őt gyengítette az utóbbi 3-4 hónapban, gyulladása volt, hetekig feküdt és ez is elvette az erejét. Sok minden legyengítette sajnos és mikor itthon volt, akkor is gyengébb volt a szokásosnál. Nehezebben mozgott.

Szedett vitaminokat, evett gyümölcsöt, zöldséget, étkezésekkor is eleget kivéve mikor most legutóbb kórházban volt.

Nyilván az orvosok által előírt gyógyszereket is beszedte.

3x műtötték a tumor miatt, kemoterápiás gyógyszert is kapott, az sokáig használt és korábban sugárkezelést is kapott.

Néha elgondolkodom rajta, hogy eleget tettem-érte.

Mikor itthon volt és itthon voltam én is (nemcsak anyukám), akkor segítettem neki amit tudtam. Odaadtam az ebédjét, megmelegítettem neki, délután gyümölcssalátát csináltam neki, este gyakran odaadtam neki a gyógyszereit, tudtam miből mennyi kell meg kérdeztem is és kitettem neki.

Segítettem neki e-mailt írni mikor rosszabbul látott. Elmentem néha a patikába.

Előfordult, hogy anyukám már fogta a salátáját vagy a gyógyszerét hogy odaadja, én meg mondtam, hogy én adom oda mert szerettem róla gondoskodni.

Néha veszekedtünk, az is igaz. Ezt utólag bánom de ő is tehet erről meg nyilván én is, volt mikor felesleges volt.

Mindig az jut eszembe, nem kellett-e volna még több gyógyszer és kezelés után kutatnom. Szívesen kezeltette volna magát külföldön de ahova ő akart, levelezett is velük, az nem jött össze. Én is kerestem neki európai klinikai vizsgálatokat, azzal nem foglalkozott.

Utólag már tudom mi az amit talán megpróbált volna de akkor nem jutott eszembe.

Ráadásul itt volt ez a járvány és karantèn is, nem mindig lehetett utazni és amúgy is féltettem a vírustól.

Miatta különösen figyeltem erre, hordtam mindenütt maszkot, boltból vásárolt dolgokat fertőtlenítettem, nem mentem nyaralni és egy ideig még a tömegközlekedést is kerültem.

A betegségével kapcsolatban meg orvosi cikkeket olvastam, hogy több kezelésre legyen rálátásom.

Mindig eszembe jut, hogy vajon ha külföldön (is) kezelik, életben marad-e. Ugyanakkor nemcsak a tumor állapota volt a probléma, sőt.

Minden nap hiányzik, bármit megtennék hogy velünk legyen újra.

Reggel ébredés után ő jut azonnal eszembe. Este még szomorú vagyok, hogy úgy alszok el, hogy nincs itt.

Az is zavar, hogy bizonyos dolgokra csak utólag jöttem rá. Például hogy esetleg mit csinálhattam volna másképp.

Elkeserít az is, hogy sok mindent nem élhetett meg velem kapcsolatban. Az első diplomaosztókon ott volt de a másodikon nem lehet. Azt sem érte meg, hogy legyen jogosítványom. Ő már korábban akarta de én csak mostanában.

Emiatt meg úgy erzem hibáztam de mostanában éreztem először motiváltnak és érettnek magam erre.

Legalább azt látta amit eddig elértem, legalább azt tudta.

Mióta meghalt, olyan mintha senkim nem lenne, hiába van anyukám és párom.

Korábban azért volt kedvem dolgokhoz, mióta nincs, azóta semmihez.

Mintha minden ami nem hozzá kapcsolódik, felesleges lenne.

Ráadásul orvos volt és általában nem is kellett orvoshoz mennem, ő mindig adott olyan gyógyszert ami meg tudott gyógyítani. Mikor velem volt, akkor azt is jobban viseltem ha esetleg rosszul éreztem magam mert ő ott volt.

Nagyon elkeserít, hogy nem láthatja már a második diplomaosztóm, hogy milyen a közös életem a párommal, hogy milyen az első állandó munkahelyem, esetleg az esküvőm.

Már az is megfordult a fejemben, hogy öngyilkos leszek, hogy ne kelljen nélküle élnem és vele legyek de erről letettem mert anyukám magára maradna és apukám sem szeretné ezt.

Anyukámnak is hiányzik, neki is hasonló érzései vannak de őt kissé vigasztalja, hogy apukámnak valószínűleg nem voltak fájdalmai és nem kellett még többet szenvednie.

Annak én is örülök ha nem voltak fájdalmai de én örültem volna ha még él.

Egy hónapig volt kórházban. Egy ideig jobban volt, akkor azt hittem, hogy meggyógyul és hazajön.