Apámnak soha semmi nem jó úgy, ahogy csinálom azt? Csak véleményt szeretnék kérni
Mióta az eszemet tudom, apám arról volt ismert, hogy a tökéletesbe is beleköt. Nem telik el úgy egy nap, hogy min. 5x ne kössön bele valakibe.
Ez az eset most történt, kb 10 perce:
Kimentem a konyhába turmixot csinálni. Dobáltam bele a hozzávalókat, mire apám megszólal a hátam mögötti kanapéról, hogy a tejet kellett volna előbb beleöntenem. Annyit mondtam neki, hogy szerintem a sorrend mindegy. Elkezdett hangosabban pampogni, hogy tiszteletlen vagyok vele szemben.
Ilyenkor mindig megvárom, hogy az adott helyiségből elmenjen, aztán visszamegyek és folytatom amit elkezdtem.
mondd meg neki, hogy turmixba először mindig a gyümölcsöket kell bele dobálni, mert egyrészt a gyümölcs mennyisége határozza meg, hogy mennyi tej kell majd hozzá, másrészt, ha tejbe dobálod a gyümölcsöket, szétfröcskölöd a tejet a pulton.
nem, amúgy nem tudsz ezzel mit kezdeni, sajnos okoskodó ember, az ilyen akkor is jobban tudja, amikor nem tudja jobban, ha idős emberről van szó, akkor már nem nagyon lehet mit kezdeni vele szerintem. Nagytatám volt ilyen, úgyhogy átérzem a szitut.
Ha ki merném javítani, én lennék a szemét.
Egyébként nem idős, 48 lesz nemsokára.
Állítólag Benjamin Franklinre mondták, hogy ilyen ember volt. Aztán egy nap a legjobb barátja félrehúzta, és megmondta neki: senki nem szereti, hogy mindenbe belekötsz. Kérlek, változz meg, légy tapintatosabb, türelmesebb. Ez valahogy hatott rá, és szinte rá sem ismertek az emberek, alázatos ember lett belőle.
Lehet, hogy tőled tiszteletlenségnek tartaná... De talán, ha valaki, akire ő is felnéz vagy legalább magával egyenrangúnak tart egyszer négyszemközt, tapintatosan, de határozottan elmondaná neki, hogy ez a helyzet...
No kedves kis barátom, én most vagyok 48 éves(f). Az én apám dettó ugyanezt csinálta gyerekkoromban, fiatal felnőttkoromban, idősebb felnőttkoromban. Most halt meg 2 hete és én a kiüresedettségen kívül nem érzek mást. Néha szégyellem is magamat kicsit, hogy hogyhogy nem érintett meg annyira mélyen a gyász. De hasonló előzményei vannak a dolognak, mint nálad, kedves kérdező.
Az ilyen szülői viselkedés megmérgezi a jó viszonyt a családban, a szülő és a gyerek egymáshoz viszonyulásában stb. A mai napig küzdök sok ilyen "nem vagyok elég jó" marhasággal, holott a racionális elmém azt mondja, hogy alaptalan. Nagyon mély és hosszan gyógyuló sebet tud ejteni az efféle viselkedés a szülő részéről. És aztán ebből lesznek a szívszorító videók a youtubeon, hogy szegény kis papika évek óta nem néz rá karácsonykor senki meg satöbbi. Ok okozat, kérem szépen...
Apádnak pszichoterápiára van szüksége. Részletek lent.
#1: +1. Apádnak anyád az aki megadja a "kellő" - de ki nem érdemelt - tiszteletet, és te vagy a boxzsák, akin a többi ember tisztelethiánya miatti frusztrációját levezeti.
Apád láthatóan nem akar jelenleg ebből kilépni. Ha utalást tennél arra, hogy a probléma benne van, nem veled, akkor te lennél az utolsó szemét ß@r, ezért ezt ne tedd! Anyáddal beszéljétek meg a dolgot, és - ha ő mer veled - együtt megemlíteni, hogy nem tetszik nektek a viselkedése, és hogy menjen pszichoterápiára. Egyébként ez anyádat is bántja, csak legfeljebb nem mondja ki, mert arra sem veszi a merszet, hogy végiggondolja. Ezt veled négyszemközt megteszi esetleg.
Ha apád nem hajlandó terápiára menni:
akkor - hacsak valami nagy krízis meg fel nem nyitja a szemét - soha nem fog megváltozni, és ilyen megkeseredett emberként fogja leélni az életét (ez neked sem érdeked, és neki sem) anyádnak panaszkodva, miután te kirepülsz;
te elidegenedsz tőle, ő meg csodálkozni fog, és ha elmondod nagysokára az okát, akkor meg megsértődni, de addigra már annyi idő eltelik, hogy a ti viszonyotokat sem, és az ő karrierjét sem tudja már érdemben javítani.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!