Aki nem tartja a kapcsolatot a szüleivel és testvéreivel, hogy szakította meg velük a kapcsolatot? Nagy veszekedés volt vagy simán nem kerestétek egymást többé?

Van hogy egy nagyobb veszekedés váltja ki az egyértelmű lezárást.

Nálatok ez valószínűleg nem történik meg, így hogy nem is nagyon beszéltek.

Esetleg a baba születése kapcsán írhatsz nekik, egy üzenetet, hogy lassan érkezik az unoka. Egy utolsó próbálkozásként. Arra kívánhatnak esetleg neked és a kicsinek szépeket, te megköszönheted. Így a kötelező körök letudva, és elvileg nincs konfliktusra ok.

De ha úgy érzed, hogy a babáról sem szólnál szívesen az is érthető.

Ha csak a születése után látnák meg facebook-on, lehet, hogy úgy éreznék joggal akadhatnak ki, mert te vagy "ellenük", te nem mondtad el, és még több feszültség keletkezne.

Lehet, hogy nehéz lenne, ha megkérdeznék miért nem írtál.

Amikor persze elmondhatnád, hogy eddig sem érdeklődtek, de valószínűleg nekik csak az számít, ami őket sérti. És így nehezen tudnál mivel érvelni.

Lehet, hogy a problémájuk nem veled van, hanem saját magukkal, amiért nem tudtak jobb életet teremteni, és boldogabbak lenni. Ezt persze nehéz bevallani maguknak, és inkább a te boldogságodról sem hallanak szívesen.

Lehet, hogyha nem lenne jó életed, többet keresnének, de egy olyan tükröt mutatsz nekik, amiből kiderül számukra az igazság.

Nagyon erős vagy, hogy haladsz a boldogságod felé. Ha azt érzed akár lelkileg visszahúznak, tényleg jobb lehet megszakítani a kapcsolatot.

Az a baj, hogy túldrámázod.

Sajnos/szerencsére részükről már régen "lezárt" dologról van szó. Ők szarnak rád, egyedül te foglalkozol még velük. És az a baj, hogy az ilyen "színpadiaskodással" csak még inkább a magad lelkét alázod meg.

Egyszerűen nem kell velük fogoalkoznod, csak éld a magad életét. Alakíts ki saját családot, baráti, társasági kört. Vedd körül magad olyanokkal akikkel figyeltek egymásra.

Én nem beszélek anyámmal és a 4testveremmel.

A testvereimnel nem volt sehol sem lezárás, de tudtam, hogy kurv*rá toxikus személyek.

Egyszercsak elkezdtem nem keresni őket, de ezt folyamatos (évekig tartó) viták előzték meg. Van olyan testvérem, aki szülinapon ír, de ennyi. Anno még megkérdeztem tőle olyankor, hogy Mizu, de csak magáról beszélt, eszébe sem jutott megkérdezni hogy velem mi van.

Összességében egy nagyon nagy tehertől szabadultam meg, sokkal jobb így. Viszont azt feldolgozni, hogy nincs családod, na az már nehezebb...de ha beszélsz velük sincs, szóval ezzel úgyis meg kell bírkóznod.

Anyám anno kidobott otthonról, neki mondtam, hogy most látott és beszéltünk utoljára.

De végeredményben tök mindegy H H szakítod meg velük a kapcsolatot.

Ha gyerekem lesz sem fogok értesíteni senkit. És lesz*rom, hogy a külvilág mit gondol.

Kérdező, az elejét akár én is írhattam volna az írásodnak. (diszfunkcionális család, én voltam a fekete bárány, hugyom az istenkirálynő, stb.). Totál le voltam szarva részükről, amikor eljöttem (elköltöztem a férfihez, akivel szerettük egymást). Az esküvőt is 2 tanúval tartottuk. Akkor még face meg email meg ilyenek nem voltak (90-es évek eleje), de a lényeg, hogy telefonon sem hívtak hetekig (tudták a számunkat). Ha én nem jelentkeztem egy hónapig telefonon, ők nem kerestek, nem érdekelte őket, hogy mi van velem.

Én ott követtem el a hibát, hogy amikor terhes lettem, akkor elmondtam anyámnak. Onnantól kezdve a 3. hónap betöltéséig telefonon baszogatott, hogy biztos egészséges-e, megcsináltattam-e a vizsgálatokat, stb. Amikor kiderült, hogy minden oké, akkor pedig naponta (!!!) hívott telefonon. Nem tudom, hirtelen mi növelte meg így az árfolyamomat, napi szinten beszélni sem tud az ember miről, de minden egyes délelőtt felhívott (itthon dolgoztam saját vállalkozásban).

Az unokát (lányomat) amúgy imádják, (már huszonéves), velem különösebben nem változott a kapcsolata a "családomnak". Igazából soha nem éreztem azt, hogy bármiben is mellettem állnak, bármiben is számíthatnék rájuk.

Bocs, hogy bő lére eresztettem, a lényeg az, hogy így 50 felé egyre gyakrabban gondolok arra, hogy akkor meg kellett volna szakítanom velük a kapcsolatot. (Nem mondani a terhességet, és egyáltalán, ha a baba után közeledtek volna, nem reagálni rá).

Könnyebb lenne most, így kicsit utálom magam, amiért ilyen lekvár, ilyen megalkuvó voltam.

Nekem már a gyerekkorom katasztrofa volt anyám és nevelőapám miatt. Sosem tudtam megfelelni nekik, bármit is tettem.

24éves koromig kénytelen voltam otthon lakni, mert megszabták hova mehetek, mit dolgozhatok, mire mennyit költhetek. Így sosem tudtam félretenni, továbblépni.

24éves koromban kb 2 hónap ismeretség után páromhoz költöztem. 1szatyor ruhával, egy hatalmas veszekedés után.Egyszerűen betellt a pohár.

Az első 1 évben szó szerint nem is hallottam anyámékfelől. Aztán próbálta anyám helyrehozni a viszonyt, de ebből csak az lett, hogy ha mi mentünk akkor találkoztunk, ha nem akkor nem láttuk egymást, pedig nekik is ugyan addig tartott volna. 1x nem kérdezték meg, jol vagyunk-e, vagy hasonló.

Ismét besokalltam, mert ezek szerint nekik ennyire vagyok fontos.

Közöltem velük, ha látni akarnak, akkor jöjjenek, én nem fogom őket keresni. Ennek 3 éve. Azóta nem értek rá, pedig 10km-re laknak.

Facebookon ismerőseim, én látom amit kitesznek, ők látják amit én teszeki ki és ennyi. Az unokájukat 1x látták, mert összefutottunk a városban.

Nagyobbik hugom is lelépett otthonról, a hasonló bánásmod miatt. Vele sosem volt jó a viszonyom. Vele 1x beszéltem a 4év alatt.