Nem panaszkodás, csupán próbálnám megtartani a jó kapcsolatot a szüleimmel, tanácsokat kérnék, aki volt már hasonló cipőben. Megoldás?
Szóval, 26 éves nő vagyok, már 2 éve párkapcsolatban, szüleimmel élek még, mivel picit nagy a távolság köztem és a párom közt. Idáig még vártam azzal, hogy odaköltözzek páromhoz, munkám és sajnos szüleim miatt is.
Félek, ha közölném velük, hogy költözöm, nagyon összevesznénk.
Ma is volt egy kisebb konfliktus. Hazajöttem munkából, és megkérdezték meddig van a munkaszerződésem. Mondtam hogy október vagy november. Apám felemelve a hangját megparancsolta, hogy akkor menjek intézkedni, beszéljem meg a főnökkel, hogy hosszabbítsák meg a munkaszerződésem. Olyan rosszul esik, hogy szinte egész életem, az ő saját döntéseikből áll. Nem is gondolnak arra, hogy esetleg 26 évesen gyereket szeretnék? Összeköltözni párommal?
Múltkor anyu odabökte apunak, hogy nem lenne jó már egy kis unoka? Apa persze csak annyit mondott, hogy nem, inkább egy kutya.
Néha úgy érzem, lehet egyszerűbb is lenne az életem, ha jól összevesznénk, és nem beszélnénk. Tudom gyerekként csúnya ilyet mondani, de annyira tanácstalan vagyok. Esetleg akinek van valami tapasztalata, hogy vészelte át ilyen szülőkkel, vagy milyen a kapcsolatuk költözés után, stb az ossza meg velem, köszi
8-as vagyok.
Nagyon fontos, és teljesen egyértelmű szavakat írtál le.
"elvégeztem miattuk", "hagytam magam"
A szüleid életútját el nem ért célok, megvalósulatlan álmok kísérik, melyeket nem tudtak feldolgozni, ezért Téged, a gyermeket használtak arra, hogy rajtad keresztül mégis megélhessék azt, ami nekik személyesen nem sikerült. Ezért akarnak ők Téged - hol gyengédebben, hol meg kifejezetten erőszakosan - a "megfelelő" irányba terelni. Ebben az esetben a dolgok véletlenül szerencsések lettek, hiszen képezted magad, tanultál.
Azonban "miattuk" Neked nem hivatásod, hanem munkád van.
"Hagytad magad" vezérelni, irányítani. Elsősorban apád miatt, mert ő az, aki irányít. Te nem a szüleid mellett vagy, hanem közöttük. Te vagy a villámhárító! Ezért nem akarják, hogy elmenj tőlük. Csakhogy mást is látnod kell, nemcsak a szüleidet. Nyiss rá a világra!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!