Szerintetek ez túl féltés?





Első barát? Kort mondanál? Mióta vagytok együtt?
Túlféltésnek, túlféltés, de ez természetes, hogyha első barátról beszélünk pl, viszont nem első barátnál már nyűg.
Mondtad már nekik, hogy ez zavar? Lehet egy egyszerű beszélgetéssel megoldódna a problémád. Sajnos ez tényleg kihathat a kapcsolatotokra, így mindenképpen ajánlanám, hogy beszélj velük.




















Ohh 5-ös, erről nem tudtam.
Szerintem viszont akkor is, lehetnének kicsit elnézőbbek úgymond. Eléggé zavaró, ha a pároddal nem tudsz kettesben beszélgetni.
15 évesen szerintem még nagyon fiatalnak tartanak és igen féltenek, hogy nehogy teherbe ess, vagy bármi. Ilyenkor hiába próbáljátok ezt bizonygatni, úgyis a saját gondolatuk vezetik őket. Első barátomnál sokszor volt vitánk anyummal, mert ő is túlféltett. Két hetente tudtunk találkozni akkor a barátommal, de neki ez is sok volt, és azt mondta, hogy egy hónapig nem találkozhatom vele. Ekkor leültem vele beszélgetni. Nehezen, de lassacskán túlléptünk ezen az egészen. Szerintem legalább egy év kellett, mire úgy igazán elfogadta, hogy bizony lassan felnövök majd, és kevesebbet leszek vele, lesz saját életem és nem tarthat mindig kalitkában, hiszen magamnak kell kitaposni az utat, még akkor is, ha közben pofonokat kapok az élettől.
Próbálj kicsit türelmes lenni, és beszélj velük sokat, hogy ők is bízzanak bennetek még jobban.
8.köszönöm a válaszod
De tudod 15 évesen elég érett vagyok a koromhoz képest,legalábbis ezt gondolom,és sokan mások is mondták,van eszem,és tudom mit szabad mit nem,annyiszor beszéltem már velük erről,hogy ne tartsanak kalitkába minket,mert ez nem jó,de igazából csak az érdekli őket hogy megmaradjon a jó hírük a környéken,ugyanis vannak olyan emberek itt akik ok nélkül is pletykálnak a másikról olyan dolgokat amiknek a fele sem igaz,és megértem anyukámat is mert ugye csak ő van,félt,mindenki félti a gyerekét,de az hogy még kettesben sétálni sem mehetünk olyan helyre ahol emberek nincsenek,az már nem okés szerintem,olyan mintha mindenhol megfigyelnének minket,és mindkettőnket nagyon zavar ez,hisz tényleg nem akarunk egymással semmi szexuális kapcsolatot még,csak egyszerűen beszélgetni szeretnénk,és egy picit kettesben lenni





Hát téged is megértelek, meg anyukádat is. Főleg, ha olyan a közeg, hogy sok tinilány terhes lesz. Még akkor is, ha megbízik benned, sajnos a szex a tiniknél jellemzően nem úgy jön, hogy előre megtervezik, hanem ha olyan körülmények adódnak, akkor beindul bennük az ösztön.
Ha én lennék anyukád helyében, én bizony vennék egy doboz óvszert, hármasban a barátoddal elmagyaráznám, hogyan kell használni, és legyen nálatok. Nem kell senki másnak tudnia róla, és továbbra is bíznék benne, hogy nem fogtok szexelni, de így már fel lennétek készülve, így hogy ha mégis beüt valami lelki impulzus, akkor ne legyenek olyan súlyosak a hosszú távú következmények. És innentől lehetnétek kettesben, de azért nem végtelen sokat. Fél óra alatt még nem esik egykönnyen "olyan" hangulatba az ember.
Sajnos nem tartom reálisnak, hogy anyukád is belemenne ebbe. De talán abba igen, hogy ha nálatok vagytok, akkor átmentek egy másik szobába, aminek áttetsző az ajtaja. Így félig-meddig látna titeket, de nem hallana. Aggódnia nem kéne, de nektek mégis jutna egy kis magánélet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!