A szülői mintát biztosan tovább fogom adni? Ugyanolyan leszek, mint az "anyám"?

Nem butaság, sőt. Van mitől félned, sajnos azt kell, hogy mondjam.

Csakis tudatosan, előre készülve van esély arra, hogy ne olyanok legyünk mint a szüleim.

Nekem 10 éves a fiam. Nagyjából hasonlóan nőhettem fel, mint te. Ugyanezek az érzések kavarogtak bennem.

Igyekszem tudatosan nevelni, de amikor elszakad a cérna, vagy túl stresszes az élet (szerencsére nem folyamatosan, de azért előfordul) és meggondolatlanul nevelek, bizony az anyámat/apámat utánozom egy az egyben :( :( :(

Miután lenyugodtam, mérhetetlen lelkiismeret furdalásom lesz.

Iszonyú nehéz. Annyiban szerencse, hogy anyagilag minden rendben van, így emiatt nem kell "utánozni". Borzalmas nyomorban nőttem fel, megfogadtam már gyerekként, hogy csak akkor vállalok gyereket, ha kvázi mindent meg tudok neki adni.

Ezek hozott minták, nem tudod teljesen levetkőzni őket. Tudatosan persze befolyásolhatod, de ami benned van, és mondjuk stresszes helyzetben előjön, azt nem. Én nem is vállalok gyereket, mert tudom magamról, hogy nagyon sok a hasonlóság, és nem akarom ennek kitenni.

37N

Nekem apám volt ilyen.

Én is tudatosan harcolok ellene, hogy olyan legyek, mint ő. Ő folyton megszégyenített, elmondta, hogy nem vagyok sem szép, sem jó, senkinek nem fogok kelleni. Volt, hogy szerettem volna valamit, mire ő konkrétan azt mondta: ha nekem nem volt gyerekkoromban, nehogy már NEKI legyen... annyira féltem a visszautasítástól és a megalázástól, hogy a végén már kérni se mertem semmit, a legegyszerűbb dolgot sem.

Ha elértem valamit, rögtön jött a leforrázás: azt hiszed, ezzel most te vagy a nagy szám? Ha ne sikerült valami, akkor meg az, hogy hát igen, tudtam, hogy ennyit érsz.

És sajnos én is észreveszem magamon, főleg, ha felhúzom magam, hogy az ő kifejezéseit, hangsúlyát használom. Szerintem ettől iszonyú nehéz megszabadulni, mert ebben élted le az egész gyerek- meg fiatalkorodat. Ilyenkor tudatosan kell visszafogni magam, azonnal leállni, hallgatni, lenyugodni.

És szerintem tudni kell ilyenkor bocsánatot kérni, azt mondani: ne haragudj, nem viselkedtem szépen, nem kellett volna ezt mondanom és nem volt igazam, és nagyon szeretlek.

Én gyerekként az életemet adtam volna azért, ha az apám csak EGYSZER ezt mondja nekem.

Illetve, én a gyereknek a maga szintjén beszéltem arról, hogy engem hogy neveltek, és hogy ezért követek el hibákat, de próbálok küzdeni ellene, mert az ember attól lesz ember, hogy próbálja a hibáit leküzdeni, és a lehető legjobban cselekedni. Megérti a gyerek is, ha a saját szintjén mondod el neki, és a gyerekek olyan hihetetlenül toleránsak és jóindulatúak.

Szia! Ne félj,szerintem biztosan nem leszel olyan,mint az édesanyád! Bármilyen családból jött,minden embernek saját személyisége van,és nem biztos hogy a szüleihez hasonlóan neveli majd ő is a gyerekét!

Szerintem nincs min aggódnod.

Azt mondtad,hogy sokat dolgoztál a helytelen magatartásodon. Ez nagyszerű! Csak így tovább! Felismerted, hogy hibázol,máris előrébb léptél! Sok ember eddig sem jut el. Hogyha tudod, hogy szoktál hibázni, akkor javítani is biztosan képes vagy! Szerintem ne aggódj. Hogyha ennyire igyekszel, biztos nem leszel rossz szülő ;)

Persze emberek vagyunk-mindenki hibázik. Ne ijedj meg, ha nem csinálsz valamit tökéletesen! Az a lényeg, hogy próbálsz jobb ember lenni! És csak attól, hogy hibázol, még nem leszel olyan mint az édesanyád!

Mondom,szerintem nincs min aggódnod. Aki ennyire dolgozik azon, hogy jó ember legyen, biztos nem lesz rossz szülő :)

Minden jót kívánok neked! Kitartás! A viselkedésed kezelésének meglesz az eredménye.

Addig is minden jót! Szurkolok neked!