Emberek, akik nem voltak jóban a szüleikkel vagy csak nem tartották a kapcsolatot velük mit éreztettek vagy gondoltattok akkor, amikor megtudtátok, hogy anyukátok/apukátok meghalt?

Én jóban voltam

a szüleimmel, mégis miután meghaltak úgy éreztem , hogy lehettem volna jobb , bizonyos helyzetek, kijelentések ma már fájnak és nagyon rossz , hogy nincs kitől bocsánatot kérjek, nincs már kinek elmondjam , hogy ma már másképp látom és sajnálom.

Hát én örülnék neki, ha fater, aki minden második nap véresre vert valakit otthon elhagyná ezt a világot. Nem félnék 39 évesen attól, hogy még ma is megjelenik és megver. Egy lezárást adna.

Addig meg minden nap magamra zárom a kaput és az ajtót, nehogy megverjen.

Apám alkoholista volt, amikor megtudtam hogy meghalt egyszerűen boldogságot és felszabadulást éreztem. Amolyan "na végre" érzés. Nem zsigeri rosszindulattal, csak egyszerűen azt éreztem, hogy ideje volt már.

Nem dolgozott 20+ éve, folyamatosan ivott, vagy beteg volt a piától és látszott, hogy leépül. Mindig is egy manipulatív ember volt aki kifelé a jót mutatta közben meg terrorizált minket. Később már kevés piától is agresszív lett, akkor már mások is elfordultak tőle.

Leginkább annak örülök, hogy így nem nekünk "kell" ápolni, mint ahogy azt hangoztatta egész életében.

Ami még érdekes, hogy onnantól hosszú időra megszűnt a "gyűlöletem" felé. Egyszerűen úgy tudatosult, hogy már nincs, és felesleges "haragudnom" valakire aki nem is létezik.

Egyáltalán nem hiányzik az öreg. Csak azt bánom néha, hogy nem egy normális családban nőttem fel, így több évtizednyi lelki sérülést kellett "feldolgoznom" és sem lelkileg sem anyagilag nem kaptam semmit.