Lennél a saját apádnak a felettese egy munkahelyen ?
A helyzet az, hogy már 79 éves, tehát biztos nem lesz alkalmazott sehol.
Ha 20 évvel ezelőtt lennénk, és ő olyan szellemi és fizikai állapotban lenne, mint amilyenben akkor volt, és lenne egy kisvállalkozásom, ő meg pont elveszítené a munkahelyét, és pont lenne olyan munka, ami neki való, akkor szívesen alkalmaznám. De a vicc az, hogy nem csupán azért, mert az apám, hanem mert tudom, hogy szorgalmas és kötelességtudó ember, ill. nem csinál fölösleges konfliktust egy munkahelyen. Szóval jó munkaerő.
Az egy másik kérdés, hogy ha nagy cégnél lennék középvezető, akkor alkalmaznám-e. Valószínűleg a cégvezetés eleve tiltaná ezt (legtöbb helyen tiltják). Ill. bántana engem, ha a nagyfőnökök idióta intézkedéseit, lehetetlen elvárásait a saját apámon is hajcsár módjára végre kellene hajtanom. Ill. emiatt én eleve nehezen tudom elképzelni magam egy nagy cég középvezetőjének.
Apám volt főnököm, én meg még ma is kevés lennék, hogy apám főnöke legyek. Apám jó főnök volt mindig, bár két alkalmazottal, a hosszú karrierje alatt túl sok gond volt. Egyik ilyen a bátyám volt. A bátyám meg általában egész jó főnök, de én egy hónapig sem bírtam. A bátyámnak én viszont hosszabb ideig a főnöke voltam. Ebből nem volt semmi probléma. Pedig akkor sokan dolgoztak nekem.
Sok múlik a habituson, és az emberi alap kapcsolaton. Persze tudni kell intelligensen kezelni a helyzetet.
Mivel az én olvasatomban egy felettes az kizárólag szakmai alapon felettes, nem pedig emberileg, így simán igen.
Ha valakinek több intelligenciája van egy naposcsibéénél, akkor nem azzal foglalkozik, hogy "hatalma van", hanem azzal, hogy szakmailag megfelelően irányítson.
Anno volt saját cégünk, ahol apám volt a főnök én meg egy középvezető. De volt hogy hétvégén volt egy meló, amit apámmal ketten csináltunk meg, de szakmailag én jobban érterttem hozzá, így én irányítottam. Kizárólag szakmai alapon és szakmai kérdésekben és nagyon jól működött is a dolog.
Nem szokták engedni az ilyet, hiszen legtöbbször összeférhetetlenséget okoz, ha a felettes dönt a pénzről is, akkor nem egyenlőek a feltételek a beosztottak között.
Nyilván a családi vállalkozások kivételek, hiszen ott meg csak családtag van jellemzően.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!