Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Megmondjam anyámnak, hogy...

Megmondjam anyámnak, hogy randim lesz és nem csak egy sima baráti találkozóra megyek?17l

Figyelt kérdés

Szóval jövőhét végén találkozok egy évfolyamtárssal, abban a városban, ahol kollégista vagyok. Igazából nem nagyon jegyzi meg a barátaimat, mivel mindig megfeletkezik a nevekről, mivel nem kb egy évben egyszer látja őket, kollégiumi beköltözéskor. Akit nem lát annak max néha beugrik a neve. Igazából csak a fiúbarátaim jegyzi meg viszonylag, mivel ők kevesebben vannak.

És én a jövőhetiről azt mondtam, hogy a barátaimmal találkozok. Semmit nem kamuztam a hollétemmel kapcsolatosan, még azt az illetőt is említettem, akivel kettesben leszünk. Csak annyi a kamu, hogy nem baráti találkozó lesz. Alapesetben elmondanám neki, hogy randi, csak hogy leszakadjon a témáról, hogy leszbikus vagy transznemű vagyok szerinte. Viszont félig igaza van, szeretem a lányokat IS (biszexuális vagyok, lassan hat éve így érzek, nem hiszem, hogy múló szeszély, illetve visszagondolva hamarabb is voltak erre jelek). És ezt nem mondtam el neki, mivel nagyon durván homofób(nem vallási és nem is politika okokból). Konkrétan egyszer háttérzajnak ment valami talk show a tvben és volt benne egy melegpár. Az ajtó nyitva volt ő meg bejött ordibálva, hogy ő nem néz ilyeneket és elkapcsolta (amúgy nem is volt bent a szobában XD). Aztán persze összevesztem vele, hogy én néztem volna, ő meg amúgy sem volt bent a szobába, visszakapcsoltam oda. Erre ő hisztérikusan kiment, hogy biztos azért nézek meleg férfiakat (szavaival élve undorító beteges bzikat), mert leszbikus vagyok... XD Mondjuk ha az lennék nem tudom miért akarnék két pasit nézni, na mindegy... (És ez még egy lightosabb példa volt, azt inkább nem is részletezem, hogy azért akar tiltani a legjobb fiúbarátomtól, mert a srác egy fiúval van együtt)

Szóval randim lesz, de nem fiúval, hanem lánnyal. A csaj nyíltan felvállalja magát mindenki előtt, neki a szülei is tudják, hogy ilyen. És igazából én is felvállalom, kivéve azon a kistelepülésen, ahol lakom. Tehát kb minden szituációban felvállalom magam, ahonnan nem juthat vissza anyámhoz. És tök kínos, mert most ha jól alakul és komoly lesz, nem tudom hazahozni, hogy na ő a barátnőm, őnála meg nem így van.

Viszont ha elmondanám kitörne a vita. Ha később, ha már komolyabb lenne, akkor meg még a lányra is lenne fogva.


Tehát szerintetek megmondjam, hogy azzal a lánnyal randizni fogok?17l



2020. jún. 11. 11:00
1 2 3
 11/28 anonim ***** válasza:
77%
Még ne mondd el, legfeljebb csak ha tényleg komolyra fordulna a kapcsolat a lánnyal. Sőt, talán még akkor se biztos, hogy el kéne mondanod, ha ennyire homofób. Azt utólag is elmagyarázhatod, hogy nem ez a lány rontott el, hanem eleve ilyen voltál. De sajnos valószínűleg az egészet nem értené meg.
2020. jún. 11. 14:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/28 anonim ***** válasza:
78%
Kár elmondani még, a lényeget tudja, találkoztok, pont. Majd ha komolyabb lesz, lehet tovább füzni.
2020. jún. 11. 14:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/28 Alexa0001 válasza:
76%

Jézusom! Kedves 7-es válaszoló! Hogy jön ehhez a pedofília?

Gondolkodj már mielőtt megszólalsz (jelen esetben írsz) !

Amúgy, nem is feltételezed, hogy valaki máshogy is tud érezni mint te?


Kérdező! Előttem is írták már, hogy csak akkor hozd szóba, ha komoly, addig csak szítod anyukád. Ha meg minden jól alakul, és komolyra fordul a dolog, mindenképp, mert ha nem, neki azt jelentheti, hogy nem veszed komolyan. Azt javaslom ebben az esetben apránként adagold.

2020. jún. 11. 14:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/28 anonim ***** válasza:
72%
Nehéz ez, mert mindenképp vitát fog szülni, akár most mondod el, akár később. Lehet jobb minél előbb túl lenni rajta, de azért ne túl hamar. Ha látod, hogy komoly kapcsolat lesz ebből, akkor beszélj anyáddal erről. Hallgasd szépen végig csendben a hisztijét, utána pedig éld tovább az életed úgy ahogy neked jól esik :)
2020. jún. 11. 14:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/28 anonim ***** válasza:
72%
Szerintem már csak azért se érdemes ilyen korán elmondani, mert akkor elkezdhetnek azzal jönni, hogy "majd kinövöd", meg "ezen mindenki átesik, természetes kíváncsiság", blabla, én ettől falnak mentem volna, az biztos. Utálom, ha hülyének néznek... Kész tények elé kell állítani őket, egy bizonyos kor, vagy egy bizonyos ideig tartó együttjárás után ilyeneket nem vághatnak a fejedhez. (Ezt én kizárólag arra írom, ahol ilyen "homofób" szülők vannak. Megértő szülők esetén simán lehet ezekről normálisan beszélgetni már tinédzserként, csak ez nem mindenkinek adatik meg.)
2020. jún. 11. 14:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/28 anonim ***** válasza:
8%
A hetesnek van igaza SZERINTEM!!!!
2020. jún. 11. 14:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/28 anonim ***** válasza:
73%
Amíg nem jutottam el addig a bekezdésig, hogy lánnyal randizol, ugyanaz volt a véleményem, mint utána is. Teljesen felesleges elmondani, függetlenül attól, hogy milyen nemű. Randiztok, naés. Majd ha már jártok, akkor meséld el otthon, de egy randit szerintem felesleges. Na meg pláne, hogy anyukád úgiys ellenezné. Minek?
2020. jún. 11. 15:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/28 anonim ***** válasza:
80%

Szerintem ha anyádnak ennyire rögeszméje, hogy leszbikus, transznemű vagy bármi hasonló vagy, akkor valószínűleg valahol sejti a dolgot, csak magának sem képes bevallani és elfogadni. Normális esetben egy szülőnek ilyesmi eszébe sem jutna a gyerekével kapcsolatban, sőt, normális ember nem kel ki magából, ha melegeket lát, hanem csak simán figyelmen kívül hagyja őket, ha az ő értékrendjébe nem fér bele a dolog.

Amúgy én is azt javaslom, hogy akkor szólj a barátnődről, ha már pár hónapja együtt vagytok és elég komoly már a kapcsolat. Ahogy már valaki írta, ha előre beharangozod a dolgot, aztán mégsem úgy alakul, ahogy terveztétek, vagy pár hónap után valami miatt vége lesz, akkor valószínűleg csak hülyének fognak nézni (nem csak anyád, hanem mások is), hogy biztos csak "keresed magad", biztos csak ki akartad próbálni lánnyal, csak feltűnést akartál kelteni, már ki is nőtted a biszexualitást, mert ez csak tinikori hülyeség, és egyéb sztereotíp f#szságok (még ha így is lenne, akkor is jobb, ha magadban tartod, nem kell, hogy direkt az orrod alá dörgöljék).

2020. jún. 11. 15:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/28 anonim ***** válasza:
59%
Ha jól sikerül a randi, én akkor mondanám el, hogy ez nem csak baráti tali volt.
2020. jún. 11. 15:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/28 anonim válasza:
75%
Szerintem se mondd el egyelőre, amíg nem komoly, viszont megpróbálhatod lassan felkészíteni rá, vagy egy kicsit elfogadóbbá tenni, hogy ha egyszer el kell majd mondanod neki, könnyebb legyen
2020. jún. 11. 15:42
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!