Miért csinálja ezt az anyám?

Elég rossz mentális állapotban vagyok már több, mint egy éve. Koronavírus előtt volt a csúcsa. 2x is volt olyan, hogy felsikítottam. Ilyen nagyon mély felüvöltést képzeljetek el, amit úgy éreztem, hogy nagyon alulról, az elfojtásaimból szakadt fel.

Kollégista voltam, így anya nem látta, hogy mi van velem, de elég sok vitánk volt, többször kiborultam, eltört a mécses nálam. Az egyik ilyen sikítás egy vele való beszélgetésnél volt.

Arról is tudott, hogy pszichológushoz is jártam (ami nem segített egyébként rajtam).

Mióta hazajöttem jobban vagyok. Anyával kevesebb a konfliktusom, leginkább azért, mert nem tudom vele felvenni a kapcsolatot. Ritkán vannak közös programjaink, ő netezik vagy dolgozik (nagyon minimális nekik a home office, és nem olyan állása van, ami veszélyben lenne).

Ha pedig beszélgetünk, mondjuk ebéd közben, az kb mindig ugyanarról szól, hogy neki mennyire elege van ebből a nem létező járványból, ez is mekkora f***ság meg az is.

Ma reggel volt fél órája, mielőtt el kellett volna indulni egy ismerőséhez, én pedig felvetettem, hogy UNOzunk. Egy kör után megint elkezdte a szokásos zsémbeskedést, hogy nem tudott megállni a ház előtt a kocsival, csak egy hely volt. Mondom, de akkor meg tudtál állni.

“De mikor lesz már ennek a sz**ságnak vége, annyira elegem van.”

“Mondom, meg tudtál állni, ha meg itt nem lett volna hely, akkor nem csak egy utca van a környéken”

“Nem bírod felfogni, hogy a környék tele is van, nincs hol megállni! Te is ilyen magyar vagy, akinek minden jó és semmi se érdekli”

Itt lett elegem, összepakoltam a kártyákat és elvonultam a szobámba, hogy akkor inkább tanulok. Utánam jött és emelt hangnemben el kezdte mondani, hogy “nem igaz, hogy veled nem lehet beszélni“ “mindig mindent személyes sértésnek veszel” “minden megsértődsz”. Itt már nagyon kikészültem, mondtam, hogy hagyjon békén és elkezdtem sírni. Elég érzékeny vagyok, általában ez szokott történni, most úgy éreztem, hogy ez egy menekülési reflex, hogy hátha békén hagy, de nem hagyott, ahogy máskor is szokott.

Egyre emelkedettebb, lekezelő hangerővel elkezdte, hogy “na most ezt egyáltalán nem értem, ezen most minek sírsz” “mucika mondjad már neked már megint mi bajod”...

Azután elment az ismerőséhez, én pedig ismét ugyanazt érzem, amit már 2-3 hónapja nem éreztem, hogy belül összetörve érzem magam, mint a mosott sz*r olyan vagyok. Már minden problémámat elmondtam anyának, de mégis minden vitánk ugyanúgy zajlik, ugyanazokat a mondatokat mondja. Úgy érzem, ha elsírom magam, akkor még odajön és belém rúg jó alaposan, hogy ne 10 percig érezzem magam szarul, hanem napokig, hetekig újabb mélypontom legyen.