Hogy mondjam meg anyámnak, hogy nem szeretnék vele ruhát vásárolni, fehérneműt meg pláne nem?17l
Igazából a szomszéd településre szoktunk átjárni ilyenkor. És ha én nézek valamit magamnak, mindig beleszól, hogy szerinte nem divat/öreges/fiús/nem nekem való, aztán végül mindig úgy kell választanom, hogy ami nekem tetszik, de belefér az ő véleménye szerint is. Pedig amúgy sem lenne túl kihívó/feltűnő/ a stílusom, ha nem szólna bele.
Illetve ott van, amikor fehérneműt kel venni nekem. Na az még kínosabb. Én szeretnék többször tangát hordani, de ő nem sűrűn jár azon a részen, ahol azok vannak kirakva. Max néha kínos megjegyezéseket tesz, ami miatt inkább maradok annál, hogy jó, hordok inkább csak tök átlagos fazonú bugyikat, lehetőség szerint minta nélküli és fekete színüket.(Jó mondjuk mindenhogy a fekete mellett maradok többnyire, mivel a legtöbb nadrágom fekete, szóval miért is akarnám pont a fehérneműnél kombinálni a színeket)
És egyszerűen nagyon kínos vele vásárolni. Viszont ha megyünk, akkor miután végeztünk akkor mindig meglátogatjuk az ismerősét, és ezért nem mondhatom neki, hogy ne együtt menjünk. Nekem viszont nincs annyi zsebpénzem, hogy ezeket normálisan meg tudjam oldani magamnak, mármint néha, amikor a koli mellett van időm, akkor egy-két dolgot megoldok magamnak. És anyunak nem tudom, hogy hogyan kéne mondanom, hogy nem vele szeretnék menni, mert vagy arra a következtetésre jutna, hogy titkolok valamit, ami nem igaz, vagy pedig arra, hogy szégyenlem őt. Az utóbbi végülis valamilyen szinten igaz, de inkább csak úgy, hogy nagyon kínosan viselkedik bizonyos esetekben, ami miatt rosszul érzem magam, és ilyenkor képes velem a tömegben veszekedni, ami még gázabb. És amúgy se jó a kapcsolatunk, szóval nem akarok ezzel is rontani rajta.
Plusz még hasznos is lenne, ha inkább odaadná azt az összeget, amit rá akar szánni, mert akkor magamnak tudnám beosztani, kínos helyzetek nélkül. Csak az a baj, hogy ő nem híve ennek az "adjunk pénzt a gyereknek bármilyen okból is" dolognak. Pl zsebpénzt csak akkor kapok, ha koli van, és akkor is annyit, ami az úti költség, plusz valamennyi, ha véletlenül olyan nagyon ehetetlen kaja lenne. Jó, mondjuk ez nekem így teljesen megfelel, csak úgy ezután előállni azzal, hogy nélküle szeretném megoldani a dolgokat, és járuljon is hozzá azért.
Szóval hogy hozzam fel neki, hogy nélküle szeretnék vásárolni? Lehetőség szerint úgy, hogy ne sértsem meg ezzel.
(Amúgy keresek nyári munkát, csak tavaly nem találtam, ezt légyszi hagyjuk ki a tippekből, mert ezt én is tudom. Köszi<3)
ami nekem tetszik, de belefér az ő véleménye szerint is
Ja, ezt hívják kompromisszumnak, mi vele a baj? Neked is jó, neki is jó. Haladjunk.
Alapvetően az a baj, hogy a saját kinézetem nem szeretném kizárólag kompromisszumra alapozni. Plusz nem sok olyan van, ami nekem tetszik, és ő nem köt bele indokolatlanul és így baromi sokáig tart mire találunk valamit.
Új ruhákat általában évszakváltáskor szoktunk venni, vagy ha mondjuk valami nagyon elkopik.
Próbáld neki szépen elmagyarázni, hogy már elég nagy vagy ahhoz, hogy egyedül vásárolj, nem egyezik az ízlésetek sem, de végtére is a ruha neked kell tetsszen, hisz te fogod hordani.
Ha megsértődik, hát megsértődik, előbb-utóbb hozzá kell szokjon, hogy a lánya nemsoká felnőtt lesz és hagynia kell hogy önállósodj.
Vagy lázadsz és elmész egyedül vásárolni vagy beszélsz vele
Más lehetőség nincs
Amúgy az én szüleimnek tetszik amikor önállósodom
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!