A férjem mindenét a lányára hagyná? Úgy érzem, ez így nem lesz jó?

13 éves a kislánya, ismerem óvodás kora óta. Jól kijövünk, az apjával hullámzó a kapcsolata... A férjemmel az a gond, hogyha ő kitalál valamit, akkor az csakis úgy jó (szerinte). Nem fogad el más alternatívát. Ügyvédként dolgozik, sikeres a szakmájában és mivel jól is keres, szerinte később az irodát a lányának kéne tovább vinni. Ezt ő tényként is kezeli, hogy a lánya a jogra fog járni. Közben látom a lányán, hogy mennyire nem az a magolós fajta, és nem humán beállítottságú. Szoktam vele tanulni hétvégente, és egy 2 oldalas töri anyag felett ülünk órákat, mert állítja, hogy nem megy bele a fejébe. Pedig ha 10 tanulási módszert nem találtam már ki, akkor egyet sem. Vagy pl. a férjem kiskora óta teniszezik, 2 éve a lányát is hordja. De ő nem szereti, mondta az edzője, hogy sokszor az óra felét a padon tölti és szerinte nem kéne ezt erőltetni, vagy legalább egy ideig hagyni kéne. Most, hogy nem voltak edzések, kitalálta az apja, hogy akkor kijár vele ő, de ebből csak vita lett, mert nem fogadta el, hogy a lánya nem akar menni, nem szereti. Viszont táncolni nagyon szeret, heti háromszor jár, de az apja szerint az csak bohóckodás, és nem sport. Mikor ezeket közli a gyerekkel, látom az arcán, hogy mennyire rosszul esik neki.

Nem fogadja el, hogy a lánya nem az ő klónja, és nem muszáj neki bejárnia ugyanazt az életutat. Pedig mondta nekem a lány, hogy ő abban sem biztos, hogy Magyarországon szeretne egyetemre járni.

Ismerem az érzést, mert nekem a szüleim az orvosival csinálták ugyanezt. Sosem voltam jó a reál tárgyakból, emlékszem, hogy gimiben mégis emelt kémiára kellett menjek... Aztán reggel dolgozatot írtam, de még hajnal 3-kor anya az étkezőben veszekedett felem, hogy addig fel nem állok az asztaltól, amíg hibátlanul meg nem oldom a feladatot... Pedig még a legegyszerűbb összefüggéseket sem értettem meg, úgy kaptam az év végén kegyelem kettest, hogy megígértem, a következő évben az első dolgom lesz beadni a kérvényt, hogy ne járjak többet emeltre. A szüleim még az első diplomám megszerzésekor is nehezen fogadták el, hogy belőlem bizony nem lesz orvos soha. Ez nagyon rányomta a bélyegét a kapcsolatunkra. Nem akarom, hogy a férjemmel is ez legyen. Tudom, hogy szereti a lányát és fontos neki, de ezt nagyon rosszul kezeli.