Nem akarok felnőttként az anyámmal élni, ezen miért kell így megsértődni?

Ha jót akarsz magadnak, nem költözöl haza a szülővárosodba, és nem engeded meg, hogy ezt tegyék veled. Ha pedig generációs családi rossz mintákról van szó, akkor miért nem mentél régen el egy szakemberhez Pesten? Még ma sem késő. Vagy te is olyan akakrsz lenni 30 év múlva, mint a szüleid?

Sértődik, mert az akaratodat így akarja felmorzsolni és ignorálni. Sértődjön. De te azt az utat járd, ami a tied, ne azt, amit ők akarnak. Anyukád tapad, kontrollál, agresszív, erőszakos, manipulatív. Ne hagyd! Ehhez kell a szaksegítség. Pszichológus is jó, arra az időre is, amíg Pesten vagy.

"De ő hajthatatlan, hogy akkor jön, amikor akar, mert én az övé vagyok, mindenről tudnia kell."

Ez meg mi? Anyád súlyos eset, ahogy az enyém is. Mi az, hogy az övé vagy? Nem a városi piacon vett bmeg! Nehogy engedd neki, hogy együtt lakjatok, mert az agyadra fog menni. Az én anyám is ilyen volt. Mi ikerházba laktunk. Volt kulcsa az én lakásomhoz (bár nem tudom, honnan szerezte) és állandóan bejárkált, megnézte a szekrényeimet, átrendezte a konyhai edényeket stb.

Anyukád birtoklási vágyat érez irántad.

Említetted, hogy elváltak a szüleid: lehet, hogy rosszul érintette őt, hogy apád annak idején elhagyta, és a magányos fusztrációját rajtad akarja kitölteni. De ne hagyd neki!

Hasonló szituban vagyok én is az anyámmal. Én Pesten lakok, ő 150 km-rel arrébb, vidéken. Engem telefonon szokott "zaklatni", javarészt akkor amikor nekem nem jó az időpont. Kicsit lazább, vendéglátós munkahelyem volt a vírus előtt, ami igazából annyit tesz, hogy nem szólt ránk a főnök ha egy kicsit telefonozgattunk és nem szakadtam meg munka közben, ami az ő vidéki felfogásával annyit jelentett, hogy munka közben is simán telefonálhat és beszélgethetünk, mert szerinte igazából már az munkának számított ott, hogy egyáltalán bementem. Aztán folyamatos sértődések voltak, hogy hányszor telefonált és egyszer sem voltam képes felvenni a telefont (sokszor meg pont írtam neki, hogy megyek dolgozni, tehát tudta, hogy amúgy nem otthon fekszem és lustizom, ja meg a hely nagy része pincében van és térerő sem nagyon volt ott), ebédszünet nem volt opció, akkor lehetett enni meg kivonulni, amikor ráértél. Meg ha hív, akkor nekem olyan szinten kötelező lenne felvennem, hogy ha nem veszem fel, akkor meg kell magyaráznom, hogy épp mi dolgom akadt, amiért nem láttam hogy keres. Mert ugye az nem jöhet szóba, hogy épp a párommal voltam, vagy a barátaimmal, vagy bármi olyat csináltam, ami végett nincs a kezemben a teló. Sőt, volt hogy a melóhelyen egy hétig reggeltől estig (javarészt reggel 8tól éjfélig) bent kellett lennem, erről direkt szóltam neki, és természetesen naponta minimum 5 alkalommal próbálkozott. Én meg igazából azt se tudtam, hol vagyok, volt olyan nap, hogy a mosdóba sem mentem ki a munkaidőm végéig, nem hogy még a telómmal foglalkozzak. Olyan balhét csapott, már szinte sírt nekem a telefonba, hogy direkt tojok rá és had ne kelljen már odáig fajulnia a dolognak, hogy kötelezővé teszi, hogy naponta jelentsem, hogy mi van velem. Megjegyezném, hogy 22 éves, magamat ellátó nő vagyok, majdnem két éves párkapcsolattal. Ha hazamegyek és elmegyünk rokonokhoz, akkor meg persze mindig odatereli a témát, hogy annyira élem a világom itt Pesten, hogy rá már kíváncsi sem vagyok... és hát ő az anyám, én a "gyerek", mindenki engem kezd kioktatni, hogy a bulik meg shoppingtúrák mellett az anyámra is lehetne időm. Egyébként igazi buliban utoljára szerintem azelőtt voltam, hogy összejöttem a párommal, ha meg valakihez felmegyünk iszogatni meg társasozni, azt általában nem jelentem le külön neki, shoppingolni max a lidlbe meg a tescoba járok, tehát még az önsajnáltatás is ment. Én már kezdek ott tartani, hogy a következő ilyennél megmondom, hogy csak azért nem fogok órákat vonatozni, hogy utána ameddig otthon vagyok, csak a szidást meg az idősebb rokonok okoskodását hallgassam, csak mert anyámnak az lenne a jó, ha még ennyi idősen is a mellén csüngenék. Azt persze ilyenkor elfelejti, hogy szabadidőmben mindig visszahívom, és általában 2-3 órákat beszélünk is, ha ráérünk, tehát nem pár perces hívások vannak, ahol gyorsan elmondom, hogy jól vagyok és lerázom. Csak hát többet voltam a munkahelyen, mint otthon szabadnapon, és ő naponta igényelne ilyeneket, pedig vannak barátai.

Anyukáink még nem akarják elengedni azt az időt, amikor létszükségletűek voltak számunkra (és itt nem!! az anyagiakra gondolok), mert igazából mi is azok voltunk nekik, és ez így teljesen oké, csak vannak, akik nehezen értik meg, hogy a "gyerek" most épp annyira kívánna leválni és saját életet kialakítani, amennyire anno ők is így voltak vele. Szerintem nem számít, hogy egy emeleti szobád lesz-e vagy az udvar másik végében egy házikód, anyukád ugyanúgy tekintene mindkettőre, mintha együtt élnétek. Külön lakhely szükséges, ahol csak te és csak ő lakik, ahova nem tud csak úgy ki-be járkálni a másik. Sőőőt, én azért is érvelnék a külön élés mellett, mert például nekem így Pestről nagy varázsa szokott lenni a hazautazásnak, mert igazából oda megyek vissza, ahol felnőttem és jó, hogy otthon lehetek egy kicsit és kipihenhetem magam, aztán meg jövök vissza "a nagyvilágba".

Apád legalább ki tudott szakadni ebből,te is tedd azt..

Nem vagy az övé,anyádnak keress szakembert,mert valami gond van a fejében..

70F