Ti lepaktálnátok az ördöggel a helyemben?

Ami történt megtörtént.

Próbálj a jelenre koncentrálni.

17 vagy hamar elszalad pár év aztán kicsit jobb lesz majd.

Találsz párt az egyetem közben kicsi buli stb..

Ehhez nem kell az ördöggel lepaktálni hisz az apád, fizesse csak nyugodtan a tanulmányaimat mivel ő csinált téged és nem te választottad ezt az életet...

Emiatt szerintem ne legyen bűntudatod.

23 éves vagyok, és nagyon hasonló helyzetben voltam, mint te, amikor elkezdtem az egyetemet. Az én szüleim nárcisztikusok, tehát ők is olyan alkatok, akiktől nem szívesen függ az ember, és én is olyan szakra mentem, ami mellett (kezdetben legalábbis) nem tudtam annyit dolgozni, hogy eltartsam magam.

Én úgy fogtam fel, hogy ha már a szüleimtől nem kaptam semmit lelkileg (sőt, mínuszból indultam), akkor az a legkevesebb, hogy legalább anyagilag segítsenek, ha megtehetik (és tuodm, hogy megtehették), és nekem bizony nem lesz lelkiismeret-furdalásom érte, főleg úgy, hogy tudtam, hogy egyébként határozott céljaim vannak, és nem "anyuapu eltart" felnőtt lesz belőlem.

Nem mindig volt egy leányálom, de elköltöztem koliba, kevesebbet voltam velük, lassan elkezdtem építeni a karrieremet is, van stabil állásom, és úgy néz ki, hogy ha ez a koronavírus-dolog lecseng, független tudok lenni tőlük.

Úgyhogy kitartás, lehet, hogy most ez a helyzet szívás, de lesz még jobb is!

Teher alatt nő a pálma. Hát figyelj, egy dolgot tudok mondani, hogy hihetetlen erős ember lesz belőled,már az vagy,hogy így állod a sarat és tűröd. Nem lesz mindig így,egy idő után magad ura leszel,ás akkor probálj meg a kitűzött célok fele ,előre haladni. A múltba meg soha-soha ne kapaszkodj majd :/. Kitartást, szorítunk:)

Esetleg haverok,barátok? Ők nem tudnak lelkileg támogatni?