Apámat nekem kell eltemettetni?
1999. évi XLIII. törvény a temetőkről és a temetkezésről
„20. § (1) A temetésről sorrendben a következők kötelesek gondoskodni:
a) aki a temetést szerződésben vállalta;
b) akit arra az elhunyt végrendelete kötelez;
c) végintézkedés hiányában elhunyt temetéséről az elhalálozása előtt vele együtt élő házastársa vagy élettársa;
d) az elhunyt egyéb, közeli hozzátartozója a törvényes öröklés rendje szerint.”
Gondolom apád nem kötött senkivel szerződést, hogy eltemesse. (Nem szokás ez.) Valószínű végrendeletben sem határozta meg, hogy ki temesse el. A kérdés az, hogy az a bizonyos illető apád házastársa, élettársa volt-e. Ha nem és az öröklési sorrendben te vagy az első – egyenesági leszármazottként ez esélyes –, akkor neked kell gondoskodnod a temetésről.
Annak (azoknak) az erkölcsi és jogi kötelessége a temetést intézni és annak költségeit állni, akik örökölnek utána.
Természetesen jelen esetben érdemes utána nézni, hogy aki küldte az üzenetet, örököl-e utána (házasok-e, végrendelet született-e). Ha igen, akkor értelemszerűen az örökösödés arányában kell a költséget vállalnotok. Arra sajnos nincs tippem, hogy hagyatéki eljárás ELŐTT hogyan lehet kideríteni ezeket.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!