Hogyan győzzem meg a szüleimet arról, hogy érdemes lenne abbahagynom az egyetemet?

A következő évem lesz az utolsó, sok jó jegyem van, de egyre inkább romlik az állapotom. II. típusú bipoláris zavarban szenvedek (jelenleg középsúlyos depressziós epizóddal), és szociális fóbiám van. Enyhe aspergerem is van, de nem ez okozza a legfőbb nehézséget. (Mindezt pszichiáter szakorvosok diagnosztizálták, a bipoláris zavarra kapok gyógyszert is (kvetiapint).) Érzelmileg túlérzékeny vagyok.

Egyszer, míg nem volt biztos, hogy egyetemre megyek, voltunk vizsgálaton az NRSzH-ban (nem tudom, hogy jelenleg is így hívják-e). Itt 53%-os egészségkárosodást állapítottak meg, 40%-os egészségkárosodás felett jelentkezhetek megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató munkakörbe.

Lassan aktuális lesz a szakdolgozat, de nem találok témavezetőt. Senki nem akar elvállalni ott, ahová járok; ez a jelenlegi helyzet előtt is így volt. Van egy nagyon kedves területem, úgy mentem egyetemre, hogy majd azzal szeretnék foglalkozni. Megjegyzem, szakmailag jó lehetek benne, mert rettenetesen gyorsan ment belőle a tanulás, és egész végig ötöst kaptam az ahhoz köthető tantárgyakból. Piszok részletesen megjegyeztem mindent. Emlékszem is kb. minden anyagrészre, amire meg esetleg nem (főleg számolások), nem lenne nagy ügy felelevenítenem. Angol nyelvű tudományos cikkeket is jól értem, és gyorsan fordítom. Semmi baj nem volt a szakmai képességeimmel, erről a tanáraimat is megkérdeztem, akik szintén nem találtak benne kivetnivalót.

Valószínűleg azzal van a bajuk, hogy furán viselkedem. Vagy nem őszinték, habár egy egyetemi oktatónak nem áll érdekében a kegyes hazugság.

A szüleimnek magyaráztam, hogy a betegségem valós, és nem döntés kérdése, lesz@rják. Próbáltam a neurotranszmitterekkel és azok abnormális egyensúlyáról érvelni, anyám reakciója: "nem kell megmagyarázni". Szerintük terápiára sincs szükségem, szerintük elég a gyógyszer meg sok-sok önuralom meg akaraterő.

Eddig 110 kreditem van meg a 180-ból (a jelenlegi félév krediteit nem számoltam bele), de -mint ahogy előbb írtam- nem tudok érvényesülni úgy, hogy ilyen problémám van.

A koncentráció, a tanulmányaimra való odafigyelés is egyre nehezebb, pláne, hogy a járvány miatti önkéntes karantén miatt folyamatosan el kell viselnem őket (mert egyébként nem túl jó a kapcsolatom velük, sőt).

Mit tegyek, hogy megértsék?