Tényleg ilyen nehéz egyke gyereknek lenni?

Hát, engem is kikészít. Apám minden nap: Kakált a kutya? Milyen volt? Akkor remélem nem lesz baja. Megeszi a kaját?

(Azért mert kb. 2 éve egyszer rosszul volt ._.) Aztán meg: Dehogy száraz az orra. (Kb. fél éve mondtam, hogy száraz az orra, ezt mindig elmondja), illetve anyám: Mi volt az iskolában (Amikor mindig azt mondom semmi, mert tényleg szar sem történik ott velem), mit ettél? (Amikor azt ettem, amit főzött), mit kérsz enni? (Na ezt minden nap megkérdezi 100x, akkor is, ha telezabáltam magam) meg ilyenek.. És ez annyira idegesítő :D

Nem a korkülönbségtől függ. Én hasonlóan egyke voltam, még nagyobb korkülönbséggel. Az én anyukám nem volt ilyen. Tudta a határokat, tisztelt engem is, nem volt semmi probléma.

Anyukád azt gondolom, így fejezi ki a törődését irántad. Talán azt gondolja ott belül, em is tudatosan, hogy ha nem tenné az állandó érdeklődést, akkor azzal elhanyagolna.

Apukáddal megvan köztük a kommunikáció?

Hasonló korúak voltak a szüleim, mikor ennyi idős voltam (anyukám 40 évesen szült, apukám 43 volt akkor)

Anyukám engem is gyakran kérdezett, de én egyáltalán nem vettem ezt támadásnak. Megkérdezte, megmondtam, el volt intézve. Ha nem tudtam, akkor azt mondtam, hogy nem tudom. Ha nem volt kedvem válaszolni, akkor azt mondtam, hogy anya, most ne, fáradt vagyok és nem tudok gondolkodni. És felfogta. De eléggé tyúkanyó volt.

Már 15 évesen sem értettem, miért haldokoltak a többiek attól, ha a szülőjük hozzájuk szól, most, 23 évesen meg aztán végképp nem. Én mindig nyugodt gyerek voltam, aki örül, ha foglalkoznak vele. És anyám mindig olyan anya volt, akin láttam, hogy figyel rám és tudni akar velem kapcsolatban mindenről, de tiszteletben tartja, ha valamiről épp nem akarok beszélni vagy ha épp valamit nem akarok megmutatni. Sosem olvasott bele a naplómba, üzeneteimbe, normálisan meg tudtunk beszélni mindent.

Nekem a te anyukád sem tűnik vészesnek. Ha nem egy szemforgató idegbeteg mufurc lennél, hanem egyértelműen és normálisan elmodnanád, hogy miért nem akarsz épp beszélgetni és hogy működjön veled együtt ebben és akkor te is nyitottabb leszel vele, akkor lehet, hogy nem lenne ennyi problémád.

Ha lenne testvéred, azért hisztiznék, hogy miért zaklat, hogy miért mindig ő.

Önző vagy.

Ezért nem jó egykének lenni.

Hozzád szól, kérdezget, tépi az idegeidet? Jesszus...

Hát nézd, én is egyke voltam, aztán nekem az volt a bajom, hogy anyám sosem hallgatott meg. Nekem igényem volt arra, hogy elmeséljem neki a problemáimat, hogy mi történt az iskolában, később a munkahelyemen, de neki nem volt hozzá türelme. Egy darabig figyelt, legalábbis úgy tűnt, aztán elkezdett valami egész másról beszélni.

Na nekem ez volt elviselhetetlen.

Aztán ezek után úgy gondoltam, hogy nekem mindig kell időm legyen beszélgetni a gyerekemmel. Ezek szerint az sem jó.

Teljesen összezavartál.