Nálatok is az elmúlásra készülnek a szüleitek 50 évesen?

Én 48 éves vagyok, és úgy érzem mintha mégcsak most lennék 20 éves. Imádom az életet, igyekszem mindent csinálni amit anno nem tehettem meg. pL: 45 évesen tanultam meg nagy motorra motorozni. Imádok motorozni. Vagy tegnap vettem mickey mouse utazó táskát mert nagyon tetszett. Pólükat, farmert viselek. Nem érzem azt, hogy öreg lennék.

De ez kortól függ. Ez tőlünk függ. Van aki 20 évesen is öregnek érzi magát, van aki 60 évesen meg tinédzsernek.

nagyon korainak tartom 50 évesen már az öregséggel, idős korral ilyen komoly szinten foglalkozni. az a része érthető, hogy szeretnék, hogy a közelükbe lennél, ezt minden szerető szülő így szeretné. a 28 éves korkülönbség azért nem olyan nagy, hogy már szinte "egy másik világban éljenek" szüleid.

viccelődni lehet velük, napi szintű dolgokkal tisztában vannak, internetet használnak?

Én látok ilyet is olyat is.

Nyilván 50+ embereknél már van egy testi leépülés, de aktív túrázóként rendszeresen látok és túrázom együtt 50-60 akár 70+ emberekkel is. Ismerek olyan embereket akik 60 évesen is teljesen vidámak, frissek, fiatalosak. Tele célokkal, hobbival, élvezik az életet.

De ismerek olyanokat akik 35 évesen is már "öregek" gondolkodásilag.

Illetve ott van a saját anyám.

55+ éves, de évek óta csak vegetál.

Munkahelye rég nem az igazi, minimálbéres meló, kevés munka, semmi karrier. Apám ivott, de már meghalt. Mi gyerekek kirepültünk. Anyám meg egyedül maradt és azt látom, hogy nem él, csak létezik.

Nem jár sehova, nem beszél senkivel. De még az sincs, hogy a TV vagy bármi érdekelné. Nem gondozza a kertet, házat.

Mindenre az a jelszó, hogy "majd lesz valahogy"

Ha a rokonok átjönnek akkor az a baja, hogy "na eddig nem tolták oda a képüket" ha nem jönnek akkor "na most nem tolják oda a képüket". Ha kérdeztem, miért nem hívja fel őket, miért nem megy át akkor csak a kifogás jött, hogy "én nem hívom, ő se hív" vagy éppen "én nem megyek nekik ott a kocsi"

Vagy siránkozik, hogy a barátnője át sem jön beszélgetni. De neki ennyi a társas élet, hogy "beszélgetnek" a semmiről és kész. Semmi program, semmi kikapcsolódás, csak panaszkodós beszélgetések, persze hogy erre senki nem vágyik.

Az én szüleim sajnos ilyenek. 61 évesek,de 11 éve hallgatjuk ezt. Úgy viselkednek mint az elmúlásra készülő 80 évesek.

Engem nagyon elszomorít. Tudom, hogy nem egészségesek. De még annyi mindent megélhetnének, annyi élményt ami anno kimaradt. De az életkedv helyett csak azt hallgatjuk nővéremmel, hogy ők már milyen betegek, milyen öregek, és milyen nehezen megy nekik sok minden.

Anyukám világ életében egy erős életvidám nő volt, most helyette évek óta depressziós pánikbeteg aki max a kertbe dugja ki az orrát.