Apai szigor kéne, de nincsen. Mit kéne tennem?

"Szeretném, hogy a fiam is így gondolkodna, de ő inkább kilépett az életünkből"

Ha kilépett, akkor nem tudhatod, lehet, hogy ő is így gondolkodik, csak te nem tudsz róla, mert távol van.

"Az egyik felem azt akarja, hogy használjam ezt ki, a másik felem azt mondja, hogy ne."

Erről szól az egész kamaszkor. Mindenki esetében, mindenféle dolgokkal kapcsolatban. Akkor is, ha nem mindenkiben tudatosul.

"De attól tartok, később rosszabb lesz."

Nem, később fel fogsz nőni, ezért jobb lesz.

"Mit kéne tennem? ... Hogyan kűzdjek a lázadó énem ellen?"

Amit teszel: gondolkodni, megpróbálni a másik helyébe képzelni magad, kitalálni, hogy ő vajon hogy érzi magát a helyzetben, így megtanulni egyre elfogadóbbnak, megértőbbnek lenni, stb., szóval fel kéne nőnöd. Jó úton vagy, csak lassú folyamat.

"Hogyan tudnám az apai szigort pótolni?"

Nem a te dolgod pótolni. Annyit viszont tényleg tehetsz, hogy körülnézel a környezetedben, hogy ki az a férfi, aki akár az apád is lehetne életkorát tekintve, akire felnézel, aki szimpatikus, akinek az értékrendjét elfogadod - és megpróbálod őt odaképzelni az anyukád mellé, amikor valami konfliktus van, hogy megkérdezd magadtól, ha ő ott állna mellette, te akkor is úgy viselkednél, ahogy? Ha nem, akkor kezdjél el úgy viselkedni, ahogy őelőtte se lenne égő, máris tettél egy lépést előre.

Amúgy a sport tényleg segíthet, nem is kell csapatsportnak lennie. Önfegyelemre tanít. (Elmenni edzésre, akkor is amikor nincs kedved, időben odaérni, betartani az utasításokat.) Kell egy jó edző is hozzá. Mindig úgy gondolok a régi edzőmre, mintha a nagypapám lett volna.

L

"Örülj neki, hogy nincs apád."

Ilyet egészséges lelkű ember nem mond.