Anyám miatt nem jött össze az életem, mert hátráltatott?
Az informatikához értettem, de nem engedte az ilyen irányú iskolát, tanfolyamot. Érdekeltek a nyelvek, a tanárok mondták neki, hogy annyira jól megy az angol, hogy vegyünk újságokat, meg ki akartak küldeni Angliába is. Szereztek támogatást de Anyám nem engedett. Egyetemre is jelentkezni akartam, de telebeszélte a fejemet, hogy oda sok pénz kell, meg nem vennének fel sehova, be se adjam inkább. Nem is mentem aztán, pedig felvettek volna a jogra is talán.
20 évesen munkanélküliként egy családi rokon felajánlott nekem egy állást a banknál ahol dolgozott. Hozzá költözhettem volna ingyen Budapestre, stb. Bele is egyeztem, majd Anyám elment hozzájuk és visszavonatta az ajánlatot.
Sajnos Anyám akkor érzi jól magát ha nekem rossz, nem tudom miért csinálja ezt! Most már nem vagyok a hatása alatt, nem vele élek, de úgy érzem az egész életemet elrontotta a régi dolgaival. Már 26 évesen késő az egyetem, lemaradtam mindenről miatta.
Egész életemben azt kaptam, hogy kevés vagyok, nem tudom ezt-azt megcsinálni. Higgyétek el, aki ebben nő fel az elhiszi ezt. Nem volt ellenpólus a családon belül, csak a tanárok próbáltak feljebb lökni engem, de őket az anyám hülyének mondta így én is annak tartottam őket.
A munkalehetőséget úgy utasította vissza, hogy elment a rokonhoz és meggyőzte róla, hogy én nem tudok angolul semmit, csak kitalálom, nem menne a munka se mert tanulási gondjaim voltak (nem voltak!) és a srác saját magától mondta nekem, hogy sztornó a dolog! Győzködtem, de mondta, hogy tanuljak kicsit még, iratkozzak be egy nyelvtanfolyamra és majd utána keressen meg. Eléggé megharagudtam rá, elkezdtem neki angolul beszélni de már nem hatotta meg.
Nem voltam olyan közegben hogy csak úgy kitörjek otthonról, anyám teljesen kontrollálta az életemet. Mindent megszervezett, eldöntött, nekem ez volt a normális!
"Higgyétek el, aki ebben nő fel az elhiszi ezt. "
Ez addig más felelőssége, amíg nem fogod fel ésszel, hogy manipulálnak. Onnantól, hogy felfogod, tehetsz is ellene. Ettől a ponttól kezdve a saját felelősséged, mit teszel meg a változásért.
Szóval, mit teszel meg a változásért pontosan?
Oké, elhisszük, nehéz volt, ezt nem vitatja senki.
De mire mész azzal, hogy nyaldosod a sebeidet? Az anyádon való siránkozás beirat téged egyetemre? Elvégzi helyetted? Keress neked jó munkát? NEM.
Állj fel, adj magadnak a tükörben két nagyon pofont, és mond meg magadnak, hogy ez elmúlt, és mostantól te alakítod a sorsodat. 15.-éig jelentkezhetsz egyetemre. Tedd meg. Mi a jóistenre vársz még?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!