A nevelőapa? Hogy kezeljük az eltérő véleményeket?

Tényleg beszélj vele négyszemközt, úgy kevésbé problémás.

Az evés nem arra való, hoyg mindenki stresszelje a másikat, ez csak evészavarokhoz meg gyomorfekélyhez vezet.

A gyerekek nem a rászólásokból tanulnak, hanem abból, amit a szülöktöl (ebbe beleértem a párodat is) látnak.

Megpróbálhatod neki elmondani, hogy képzelje magát a gyerekek helyébe, neki hogy esne, ha valaki végig kritizálná (mégha jogosan is) evés közben.

Ha vevö rá, akkor egyszer, amikor ketten vagytok, eljátszhatnád vele ezt a helyzetet.

Valószínüleg jót akar, csak rossz módszerrel, és erre kéne ráébreszteni.

Olvasnivaló.

Főleg a görény válaszok miatt!

https://www.gyakorikerdesek.hu/gyerekvallalas-neveles__egyeb..

Én válás után egyedül neveltem a gyerekem, majd a gyerekem 3 éves korában lett egy kapcsolatom. Folyamatosan szóba került a házasság részéről, nekem az előző eléggé bonyolult válás miatt nem nagyon akaródzott újból férjhez menni.

Végül 5 év múlva beadtam a derekam azzal a feltétellel, hogy a gyerekemet CSAK ÉN nevelhetem. Ha van valami gondja, nekem szóljon, majd én intézem, saját belátásom szerint.

Igaz, én nem függtem tőle anyagilag, nem voltam sem rászorulva, sem kiszolgáltatva neki. A gyerekemnek volt apja, aki megfelelő keretek közt részt vett a gyerek életében. Nem volt szükség plusz valakire, aki regulázza a gyereket úgy, hogy neki nem is volt.

Ennek fejében nem lőcsöltem rá a gyereket ha az beteg volt, nem küldözgettem szülőire, nem írtam elő, hogy kötelező foglalkoznia vele mondjuk a tanulásban, nem adtam neki feladatokat a gyerekhez kapcsolódóan. Normálisan éltünk, nem volt a gyerek miatt cirkusz, veszekedés, egy kellemes kapcsolat alakult ki köztük, önként vállalt közös programokkal.

És ennek immáron 30 éve, a gyerek felnőtt, unokák vannak, akiket a férjem sajátjaként szeret, azok is a "Papát".

Apám ugyanezt csinálta. Folyamatosan csesztetett evés közben, hogyan fogjam a villát, mennyit eszem stb.

Miközben ő szürcsölte a leves és büfögött, de az persze rendben volt.

Részben ezért is egyszerűen képtelen vagyok mondjuk étteremben enni, mert attól félek, hogy mindenki azt nézi, hogyan eszem...

Én apa vagyok, de a sajátjaimat nevelem.

Először is nagyon jól látod kérdező, hogy itt egy gyermektelen férfi akarja kitalálni, hogy kell gyereket nevelni.

Csakhogy amikor ő összeköltözött veletek, akkor a gyerekek már 7 ill. 5 évesek voltak! Egészen másképp viszonyulna hozzájuk, ha magatehetetlen újszülött koruktól velük lett volna napi szinten.

Amiket írtál, hogy hogy zajlik egy ebéd, hát az nekem hátborzongató! Gyakorlatilag megutáltatja a közös ebédet a gyerekekkel! Szerencsétlen gyerekek akárhogy tartják a kezüket, mindig kapnak egy "jószándékú" intelmet, hogy másképp kéne.

Tudod, mit mondok? Ha kamaszkorig így fog ez folytatódni, akkor vagy evészavarosak lesznek, vagy olyan viharok fognak tombolni nálatok, hogy csak kapkodni fogod a fejed!

És nem hiszem el, hogy csak az evésnél b...ogatja őket. Te is utalsz erre, hogy "de ne vigyázállásban legyen a gyerek egész nap" - szóval nem csak az evésnél vannak ilyen helyzetek.

Nos, szerintem négyszemközt mondd meg a párodnak, hogy a gyereknevelés nem az, amit ő csinál. Ez a gyerekek lelki kicsinálása. Akivel így viselkednek, abból sérült lelkű felnőtt lesz.

Ha megérti, és változtat, akkor maradjatok együtt. Ha nem, akkor el kell döntened: gyerekeid lelki egészsége a fontosabb, vagy a párod (anyagilag, lelkileg, szexuálisan). Az, hogy összeveszés van, ha azt mondod, hagyja békén a gyerekeidet, arra utal, hogy ő a te nevelőapád enyhített kiadása. Ami tulajdonképpen nem is meglepő. Közismert, hogy az ember sok esetben olyan embert választ párjául, mint az ellenkező nemű szülője (és nyilván a nevelőszülő is ide értendő).