Mitől van az, hogy a gyereket ránevelik, hogy válás után haragudni kell a másik szülőre?
Kiskoromban elváltak anyumék, mert apu megcsalta. Sosem volt egy sztárapuka, nem tette oda magát amikor még velünk élt sem, viszont éreztem, hogy a maga suta módján próbálkozik a szeretetét kimutatni. Megérteni sosem értettem meg őt, annyira más világ, annyira különc ember. A válásuk után viszont anyu folyamatosan rámhelyezte a sérelmeit, szidta őt, ellenem hangolta. Gyűlölte hogy felhívjuk egymást, gyűlölte hogy ennek ellenére szeretem aput. Nagyon befolyásolható gyerek voltam, és végül sikerült anyunak, hogy elforduljak aputól. Egyre ritkábban kerestem és ő is engem. Most ott tartunk, hogy 30 éves vagyok, évente 1-2x ha beszélünk, de olyan mintha két idegen beszélgetne a semmiről. Anyu 20 év után is kérdezgeti, beszéltem e apámmal, ha hallott valami rosszat róla akkor kárörvendően vihog rajta, ha jót hall akkor meg irigykedik. Még most sem tudja elengedni a sérelmeit és mindent, mindent rám önt. Most már van akkora szám, hogy leszereljem ilyenkor és keményen megmondjam neki az igazat, olyakor megsértődik és nem keres egy hétig, de nem is érdekel.
Szóval a lényeg az, hogy ezt a jelenséget több csonka családban is tapasztaltam, és egyszerűen nem értem mire jó ez. Miért kell a gyerekre, felnőtt gyerekre rávetíteni a sok mocskolódást? Esküszöm nem is a válásukat kellett gyerekként kiheverni, hanem ami utána jött...
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
A kérdező apja nem rossz apa, hanem max. rossz férj, a kettő pedig nem ugyanaz. Az én apám le sem s*@r engem, a kérdezővel pedig azután is sokat beszélgetett az apja, miután elváltak. Akkor ki is a rossz apa?
Azt pedig már a pszichológusok is megmondták, hogy nem szabad a gyerek előtt a másikat szidni. Én anyum se szidta apámat, rájöttem én magamtól is, hogy milyen apám volt.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!