Elkényeztett egykeként mi volt az, amit csak felnőttként sikerült nagy nehezen megtanulnod/megértened?

Nekem azt, hogy ha pökhendien kritizálom az embereket, akkor ők nem fognak szeretni, mint ahogy anyu szeretett akkor is, ha a fejéhez vágtam mindenféle bantó dolgot. Ha egész nap morgok, akkor nem sajnálni fognak, hogy rossz napom van, hanem elegük lesz belőlem. Kb. 20 évesen kezdtem normalisan viselkedni az emberekkel.

Amit pedig nem sikerült megtanulnom igazán a mai napig sem, pedig háromgyerekes harmincas feleség vagyok: tisztasagot és rendet tartani, és pénzügyileg csak addig nyújtózni, amíg a takaróm ér.

Mi ez az altalanositas , h elkenyeztetett egyke?..... egyke vagyok, es egyaltalan nem elkenyeztetett, nagyon onzetlen a baratok/ismerosok szerint. Eppen h ezt szoktak sokszor „ dicserni“, h milyen joszivu vagyok.

Gyerekkorom ota nem ertem es nem fogadom el az egykek kritizalasat.

5: Ahol több gyerek van, nem kapnak annyi figyelmet a felnőttektől, mint ahol csak egy, mert ott megoszlik.

Én sem gondolom ezt elkényeztetésnek, de tény, a versenyzési készség nem alakul ki, mert senki nem eszi el, veszi el előled semmidet.

Egyke vagyok... Mondjuk pont párom az akik hiába nem egykék, a tesója azt hiszi király... Meg kov. Nélkül bármit megtehet. A szülő a kulcs, ha egyke ha nem.

Egykekent rendet tartani nem tudok, vagyis tudok de szalad a ház mire megmozdulok. Házimunka igen távoli, inkább bemgyek 20x tulorazni, aztán fizetek egy takarítónőt

7: Igen, talán ez a fő különbség, már gyerekként nagyobb tered, nagyobb autonómiád, nagyobb, szabadabb mentális, érzelmi és fizikai birodalmad van, hiszen senkit nem érint rajtad kívül, mit teszel otthon. Sokat vagy egyedül, emiatt színesebbé, kaotikusabbá teszed a környezetedet, hogy kitöltsd a holt teret és elég ingerhez juss ezáltal, és senki nem is fogja arrébb pakolni, tehát ki is igazodsz rajta.

A rend otthon egyedül az olyan magányos érzés.:)

Én inkább azt tapasztaltam, hogy ha több gyerek van akkor azok közül a legidősebb vagy a legfiatalabb az elkényeztetett.

Az egykék normálisak.

Nekem egy bátyám van, az volt a legnehezebben felfogható dolog neki hogy felnőttként dolgoznia kell. Anyánk mindig eltartotta, csak ideiglenes munkái voltak mert nem szeretett dolgozni. A pénzt mindig magára költötte, ha pl vett egy kiló banánt, nem kínált meg belőle senkit.

Egyik barátomnak 2 testvére van, ő a legfiatalabb. Mindig kitakarítottak a szobájában, az anyja bekészítette a táskájába a kajáját, főzött, mosott rá.

Amikor a barátnőjéhez költözött sokat vitáztak mert olyan volt mint egy gyerek. Minden alapvető önellátáshoz szükséges dolgot meg kellett neki tanítania. Még krumplit se tudott pucolni, a szenyest nem rakta el maga után, stb.

Egy másik ismerősöm is ugyanilyen életképes, de ő meg is mondta, hogy nincs az a pénz hogy elköltözzön az anyjától. Soha! Nem is nagyon voltak hosszú kapcsolatai...

A bátyám anyósa egyke, mindig van valami kínja. Az a problémája, hogy mi tesómmal jó viszonyt ápolunk, segítünk a másiknak, ahogy csak tudunk. Ez a nő képtelen ezt felfogni. Ha mi segítünk az alapvető, de amikor tesóm jön, akkor rögtön hisztériázik. Nem ismeri a testvéri szeretetet.

A másik, aki most eszembe jut az első barátom. Sokat veszekedtünk amiatt, hogy ő nem tudta elfogadni, hogy nem mindig az van, amit ő akar. Egyszerűen önző volt, hozzá volt szokva, hogy mindig csak rá volt figyelve.

Az unokatesómnak viszont semmi ilyen problémája nincs, nagyon jószívű, családcentrikus ember lett belőle.